Belföld

Martonyi: nemzeti együttműködésre van szükség a magyar EU-elnökség ellátása érdekében

A külügyminiszter felszólított arra, hogy "a közös cél érdekében dolgozzunk együtt, segítsük a közös munkát".

“Nem hiszem, hogy megfelel a magyar érdekeknek, ha bármelyik politikai erő olyan előrejelzéseket tesz, hogy nem tudunk majd megfelelni a követelményeknek” – mondta Martonyi magyar újságíróknak.

Göncz Kinga egy budapesti konferencián azt mondta: a Magyarországgal szemben felhozott érvek között szerepel, hogy nem megfelelő a szomszédságpolitikája, és nem szerencsés az sem, hogy konfliktusos a viszonya az uniós intézményekkel. A szocialista EP-képviselő azt is szóvá tette, hogy Iván Gábort, aki eddig a brüsszeli magyar EU-képviselet vezetőjeként koordinálta az elnökségi felkészülést, Zágrábba küldik nagykövetnek, Iván helyét pedig Györkös Péter eddigi zágrábi nagykövet foglalja el Brüsszelben.

“Mindketten kiváló szakértői az európai integrációnak. Mindkettőjükben megbízom, mindkettőjüket ismerem évtizedek óta. Nem hiszem, hogy önmagában ez a döntés ilyen találgatásokra adna okot” – jelentette ki Martonyi János, és hozzátette: sajnálná, “ha politikai megfontolások alapján megindulna egy suttogó propaganda, inszinuáció”.

“Ha ezt a hírt bizonyos körök erőteljesebben terjesztik, az valóban kellemetlen és veszélyes lehet a magyar elnökség sikeres megvalósítása szempontjából” – vélekedett a miniszter.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik