Belföld

Devecserről származó információ szerint a tűzoltók több hullát láttak sodródni a patakban, ezt Dobson Tibor kárfelszámolási szóvivő nem erősítette meg lapunk érdeklődésére.
2010. 10. 09. 12:52
A mintegy 800 hektáros területen eddig csak 50-60 ezer mázsa szőlőt szedtek le, mivel a gazdák nem akarják elveszteni korábban megszerzett piacaikat – mindenki venne szőlőt, ez pedig a felvásárlási árakat megduplázta. A tavalyi 45 helyett már 85-90 forintot adnak egy kiló szőlőért – áll a lapban, amely szerint a mennyiség ugyan csökkent, a minőséggel [...]
2010. 10. 09. 12:31
Azzal számolunk, hogy az ajkai zagytározó északi fala be fog dőlni, nem abban bízunk, hogy baj nem lesz, hanem abban, hogy ha baj lesz, fel vagyunk rá készülve - mondta Orbán Viktor a kolontári evakuálással kapcsolatban tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján.
2010. 10. 09. 12:21
A szakértők egy négyszáz méter hosszú, négy-öt méter magas gátat építenek, amelynek koronateteje hat méter, az alja pedig húsz méter széles lesz. A gát kettészeli majd a vörösiszappal elöntött Kolontár települést, ezzel megvédik a hétfői áradatban épen maradt településrészt. A 8-as útig vezető védőgátat úgy építik, hogy ha ismét vörösiszap ömlene Devecser határába, az a [...]
2010. 10. 09. 10:01
A a kiürített Kolontáron szombat reggel a miniszter elmondta, hogy 127 katonai jármű áll készen arra, hogy szükség esetén háromezer embert azonnal el tudjanak szállítani a veszélyeztetett körzetből. Az emberek esetleges elszállítását közúton és vasúton egyaránt biztosították. A szakemberek felhalmoztak a közelben a közömbösítéshez szükséges minden anyagot, hogy egy esetleges katasztrófa esetén meg tudják menteni [...]
2010. 10. 09. 09:57
Biztonságban van Devecser lakossága, de Kolontárról ki kellett telepíteni az embereket, mert veszélyhelyzet alakult ki az éjszaka - jelentette ki Orbán Viktor a kiürített Kolontáron. Hende Csaba azt mondta, egyetlen logisztikai intézkedéssel ki tudják menekíteni Devecser lakosságát.
2010. 10. 09. 09:52
Kitelepítették Kolontár lakosságát, azokat is, akiknek a házát az október 4-ei iszapömlés nem árasztotta el - értesült a FigyelőNet helyszíni tudósítója.
2010. 10. 09. 09:43
Két meghatározó budapesti taxis társaság, a Rádiótaxi és a Tele 5 fúziója révén szeptember végén létrejött az ország legnagyobb taxis cége csaknem 900 sofőrből és autóból álló flottával - írta a Népszabadság.
2010. 10. 09. 09:06
Olvasói sztorik