Belföld

"Szinte valamennyi budapesti luxushotellel szerződött az állam, hogy június végéig, EU-elnökségünk végéig méltó módon helyezhessük el a hazánkba érkező delegációkat. A Külügyminisztérium négy és ötcsillagos szállodákkal állapodott meg, ugyanannyit költünk Budapesten, mint vidéken 200-200 milliót" - írta a stop.hu.
2011. 01. 14. 21:20
Testi sértés, zaklatás, zsarolás és rablás miatt indított eljárást a rendőrség két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei általános iskolás diák, egy 15 éves lány és egy 16 éves fiú ellen - közölte Fülöp Gergely, a térségi rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
2011. 01. 14. 21:02
Debreceni filozófusok pénteken közleményben tiltakoztak a pályázatuk tudományosságát és szakmaiságát ért sajtótámadások ellen; egyben tiltakoztak a magyar filozófia nemzetközileg is elismert szaktekintélyeinek "bemocskolása" ellen.
2011. 01. 14. 20:00
"Az MSZP parlamenti frakciója, annak ellenére, hogy az alkotmányozás eddigi folyamatából kivonult, rész vesz az új alkotmány országgyűlési vitájában" - derül ki Bárándy Gergely szocialista képviselő nyilatkozatából, amely az A, mint alkotmány című blogon jelent meg.
2011. 01. 14. 19:22
Javaslatokat készítenek a felsőoktatásban érintettek az ágazat problémáiról, alapelveiről, majd ezek "összegyúrják" az új felsőoktatási törvény koncepciójával és ezután újra egyeztetnek - mondta a kormányszóvivő. Nagy Anna az után tartott sajtótájékoztatót, hogy Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) és több diákszervezet képviselőivel, illetve rek
2011. 01. 14. 17:35
Filozófusok után nyomoz a rendőrség, miután az elszámoltatási kormánybiztos feljelentést tett hűtlen kezelés miatt. A Magyar Nemzet szerint hat pályamunkával összesen félmilliárd forinthoz jutott hozzá a Gyurcsány-kormány idején a Radnóti Sándor, Heller Ágnes, Vajda Mihály, Gábor György és Geréby György alkotta filozófusi kör.
2011. 01. 14. 17:23
Levelet intézett Orbán Viktorhoz az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU), és ebben egyebek között azt kérte: a miniszterelnök tegyen lépéseket annak biztosítására, hogy a magyarországi médiareform fenntartsa a médiapluralizmusnak az Európai Unió Amszterdami Szerződésében is kimondott elvét.
2011. 01. 14. 17:04
Az orbáni osztályfőnöki órák sora ma szexuális felvilágosítással folytatódott. A helyszín egy hotel, természetesen, nem is akármelyik, a Marriott. Az írásban illetlen asszociációkat keltő idézetek is találhatóak, ezért – az új médiatörvény szellemében – fogyasztását csak nagykorúaknak ajánljuk. Még szerencse, hogy portálunkon olvasható további két cikk, amely komolyan végigveszi mindazt, amit első olvasatban az Új Széchenyi Tervről tudni kell. De
2011. 01. 14. 16:51
Olvasói sztorik