Belföld

Itt vannak a keresztféléves ponthatárok

A mostani felvételi eljárásban minden eddiginél többen nyújtottak be jelentkezést.

Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási keresztféléves képzések ponthatárait pénteken délután a www.felvi.hu honlapon. Az összesen 15 590 helyre csaknem 7500 diák jelentkezett a tavaly november 15-i határidőig. A jelentkezők csaknem háromnegyede (71 százaléka) mesterképzést választott, 15 százalékuk felsőfokú szakképzés, 14 százalékuk pedig alapképzés mellett tette le a voksát.

A ponthatárok megállapítása után az Oktatási Hivatal minden jelentkezőre vonatkozóan besorolási döntést hoz, és erről írásban értesíti a jelentkezőket is. Ez tartalmazza, hogy a jelentkező felvehető-e bármely általa megjelölt képzésre, és ha igen, melyikre, valamint tájékoztat a jogorvoslat lehetőségéről, módjáról is.

A jelentkező az általa kért elbírálási sorrend alapján az első olyan helyre nyert besorolást, ahol elérte a megállapított ponthatárt. Nem lehetett felvenni azt a pályázót, akinek a felvételi összpontszáma nem éri el a felvételi ponthatárt, aki nem rendelkezik a képzéshez szükséges végzettséggel, vagy akinek az emelt szintű érettségiért járó többletpontokkal, de az egyéb jogcímen adható többletpontok nélkül számolt pontszáma nem éri el a jogszabályban meghatározott minimum pontszámot (alap-, illetve egységes, osztatlan képzésben 200 pont, felsőfokú szakképzésben 140 pont).

Sikeres felvételi esetén az illetékes felsőoktatási intézmény külön felvételi határozatot küld a jelentkezőnek, ez tartalmazza az esetleges további teendőket, a beiratkozás helyét, idejét.

Azok, akik jelentkeztek, de nem jutottak be egyik, 2011. februárban induló képzésre sem, az általános eljárásban újra próbálkozhatnak: február 15-ig ők is jelentkezhetnek a szeptemberben induló képzésekre.

AJÁNLOTT LINK:

Keresztféléves felvételi ponthatárok (Felvi.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik