A digitalizációval a közönség informálására folyamatosan új médiatípusok jönnek létre, ezért nem jó ötlet mindenre alkalmazható sablontörvényeket hozni - véli Marc Gruber, az Európai Újságíró Szövetség (EFJ) elnöke, aki a napokban a készülő médiatörvény-tervezet visszavonására szólította fel a kormányt. A szakember szerint a jogszabály miatt az újságírók öncenzúrára kényszerülhetnek.
Szerda reggelre már Martonyi János vagyonnyilatkozata is elérhetővé vált a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapján. Ebből kiderült, hogy a külügyminiszternek több ingatlana, és százmillió forintot meghaladó befektetése van.
Az MSZP-s Molnár Zsolt, a választási eljárásról szóló törvény módosítását kezdeményezte annak érdekében, hogy az ajánlószelvények ne üresen kerüljenek a postaládákba, hanem a választó személyi adataival.
„Három héttel ezelőtt mondta Orbán Viktor, hogy úgy készüljek, én leszek a Fidesz elnökjelöltje" - nyilatkozott kiválasztása körülményeiről Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság kedden megválasztott új elnöke a Duna Televízió Hattól nyolcig című reggeli műsorában. Azt ígéri, nem használ idegen szavakat és mindenki sokat fog mozogni.
Kövér László, a házelnöki poszt várományosa végig ellenezte, hogy Sólyom László utódjának Schmittet jelölje a Fidesz. Ettől függetlenül a frakció hiánytalanul megszavazta, de Kövér távol maradt az eredményének kihirdetését követő ülésről - írta az index.hu.
Ősszel szavaznak róla, és jövőre lép hatályba a részletszabályokat tartalmazó médiatörvény - mondta Szalai Annamária, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Fidesz által delegált tagja a Magyar Televíziónak.
"Könnyen előfordulhat, hogy nem csupán a fővárost foglalja el történetében először a Fidesz, de nem marad egyetlen olyan megyei jogú város sem, amely ellenzéki irányítás alatt áll" - jósolja török Gábor politológus legutóbbi blogbejegyzésében.
Somogy megyében, az eddigifelmérések szerint 4500 hektár károsodott a vihar és a jég miatt és a becsült kár megközelíti az 1,2 milliárd forintot - közölte Varga Gábor, a megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója.
A Lehet Más a Politika összesen 191,9 millió forintot költött az idei kampányra, ezzel betartotta a törvényi előírásokat - derült ki a párt legfrissebb beszámolójából.
Kormánypárti képviselők kezdeményezték, hogy a magyar történelem szempontjából kiemelkedően fontos dokumentumfilmeket és történelmi dokumentumokat ne minden esetben lehessen a személyiségi jogokra hivatkozva letiltani.
Egy Kecskemét melletti tanyára lopakodott be egy tolvaj kedden hajnalban. Itt antik dísztárgyakat, étkészletet, festményeket, és rézkarcokat talált – értesült a police.hu. Ezek közül lopott el néhányat, a tárgyak értéke eléri az egymillió forintot is.
Baleset miatt lezárták Mosonmagyaróvár közelében az M1-es autópálya főváros felé vezető oldalát - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Bár ma lejár a kötelező parlagfűirtás határideje, a belvizekkel és elöntésekkel küzdő gazdák haladékot kapnak a munkálatok elvégzésére - írja a Népszabadság.
Egy hét alatt 22 ezerrel nőtt azoknak a száma, akik jelezték a lakóhelyük szerinti jegyzőnél, hogy részt kívánnak venni a települési kisebbségi önkormányzati képviselők októberi választásán. Ez azt jelenti, hogy a határidő lejárta előtt, több mint két héttel már 80 ezren vannak.