Belföld

Új alkotmány: szignó, díszbeszéd, fanfárok

Elnöki jóváhagyás, díszbeszéd és fanfárok - az állam ünnepel. Egy ellentüntető is feltűnt.

A köztársasági elnök szerint egy mindenki számára érthető, egyszerre magyar, nemzeti, korszerű és európai alaptörvény született, amelyre a magyarok nemzedékek múlva is büszkék lesznek.Schmitt Pál ezt azután mondta, hogy húsvéthétfőn a déli harangszó után aláírta Magyarország új, 2012. január 1-jétől hatályos alaptörvényét.

Az államfő úgy fogalmazott: az új alaptörvény “mostantól, mint a földbe vetett mag, várja, hogy rendelt idejében szárba szökkenhessen, egyben régi önmagát, a benne lakozó letűnt korok szellemével, átadhassa a múltnak”.

Schmitt Pál ünnepi beszédét követően a Magyar Honvédség Központi Zenekarának hat fanfárosa köszöntette a Sándor-palota erkélyéről az ország következő alkotmányát, majd a díszzászlóalj katonái tartottak ünnepélyes őrségváltást a Szent György téren. Az egyre erősödő esőben várakozó érdeklődök tapssal fogadták az aláírás hírét.

Az esemény közönsége félig töltötte meg a Sándor-palota előtti füves területet. Néhány perccel 12 óra után egy férfi jelent meg az aláírásra várakozók között, aki “NO Fidesz alko(t)mány!” feliratú táblát tartott a magasba. A Szent György téren várakozók hangos füttyszóval fogadták a demonstrálót, majd a tömegből odalépő néhány férfi hangos szitkozódás kíséretében megtaposta és széttörte a táblát. A tiltakozó rendőri kíséret mellett, azonnal és önként elhagyta a területet.

Az érdeklődők az őrségváltás után rendben távoztak a Szent György térről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik