Az elszámoltatási kormánybiztos nem illetékes a Heves megyei települések forráselosztásának vizsgálatában. Ezt Schiffer András nyílt levelére válaszolta, amiben a frakcióvezető a Gyöngyöspata polgármestere által megvádolt fideszes országgyűlési képviselő munkájának vizsgálatát kérte.
Adósságrendezési eljárást kezdeményezett Versend önkormányzata a Baranya Megyei Bíróságon, a polgármester egy közösségi portálon jelentette be a község csődjét.
Öngyilkosságot követett el Budapesten az a 48 éves szegedi férfi, aki előző nap elütött egy lányt, majd a helyszínt megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán.
A volt kormányfő szerint a balliberális oldal – benne jelentős részben önmaga – legnagyobb politikai tévedéseinek egyike, hogy a magyar választók programok közül választanak.
Monstre kerekasztal-beszélgetéssel búcsúztatjuk a parlamenti tanévet. Négy középkorú politológust hívtunk közös asztal mellé. A négy részből álló körinterjú mindegyik eleméhez egy-egy alanyunktól vett idézet ad apropót. A harmadik, a mai kanyarba Kumin Ferenc kormányozza a csapatot, és szó esik benne egyebek mellett a vesztébe rohanó MSZP-ről és a tökölő LMP-ről. Bónusz: videó!
Visszatérhettek a lakók azokba a házakba, amelyeket azért kellett kiüríteni, mert két kukoricagránátot, valamint egy 50 centiméter hosszú, lövedéknek látszó tárgyat találtak egy családi ház pincéjében Kecskemét Ballószög településrészén kedd este - közölte a rendőrség.
Úgy tetszik, mégsem lesz riporter Schmitt Pál. Kedd délután hosszú perceken át úgy lehetett tudni: államelnökünk ősztől mellékállásban sportolókkal beszélget majd a közrádióban. A köztársasági elnök hivatala cáfol, a forrás tamáskodik, mi összeesküvés-elméletet gyártunk.