Belföld
Az idei évben az országos versenyre mintegy 300 település jelentkezett. Csütörtökön a városházán találkoztak Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye zsűritagjai, hogy megbeszéljék a szükséges teendőket, és összehangolják a három megye 54 nevezett településének értékelését.
Az Állami Számvevőszék Győr-Moson-Sopron megyében is razziát tart. Célja, hogy minél előbb eljusson azokra a településekre, ahol a közpénzeket helytelenül költik el.
Bujtor Istvánra, az alapítóra is emlékezik a tihanyi Bujtor István Szabadtéri Színpad a szabadtéri játékokon, amelynek repertoárjában idén már gyerekműsorok is szerepelnek.
2013. 06. 27. 11:26
Két csütörtöki sajtótájékoztató is jelzi, célegyenesben van "a fenntartható életmóddal és fogyasztási szokásokkal kapcsolatos Non-profit Információs Központ fejlesztése ” című projekt Hódmezővásárhelyen. Reggel bio füzet sorozatot, délelőtt magát a projektet mutatták be.
2013. 06. 27. 11:13
Kamarakiállítás nyílik a 100 éve született Szabó Iván szobrászművész emlékére Hódmezővásárhelyen.
Az idén március-májusban 3 millió 910 ezer főre nőtt a foglalkoztatottak létszáma, amely 62 ezer fővel haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
2013. 06. 27. 09:33
Életveszélyes az állapota annak a fiúnak, akit a Kodály Zoltán utcában támadtak meg szombaton hajnalban.
Egymilliárdos beruházással bővítette gyártókapacitását a mosonmagyaróvári Wahl Hungária Kft., amely a fejlesztéstől jelentős létszámnövelést is vár.
Tudományos-ismeretterjesztő feladványokkal, vizasimogatással, krimijátékokkal, tánc- és színielőadásokkal, valamint koncertekkel várja a családokat a Danube Flow - Hív a Duna! kezdeményezés a Nemzetközi Duna Nap alkalmából június 28-án Győrben, június 29-én pedig Budapesten.
A NAV pénzügyőrei Vámosszabadi térségében 30 millió forint értékben, mintegy 15 ezer pár hamis sportcipőt foglaltak le egy szlovák kamionból.
Szakszerű, biztonságos őrzés, korszerű nevelés – ebben látja a Csillag fő feladatait Tikász Sándor bv. ezredes, akit június 15-étől neveztek ki a Szegedi Fegyház és Börtön élére.
2013. 06. 27. 08:22
A legszebb vízparti területen fekszik egy egykor szép időket élt ingatlan, ami ma szemét és patkányok tanyája. Tulajdonosa a Tolna Megyei Önkormányzat.
2013. 06. 27. 08:00
Az asszonyverésről elhíresült politikus házasságra készül - azzal a nővel, akit állítólag úgy megvert, hogy kórházba kellett vinni.
2013. 06. 27. 06:25
Megrázó és megdöbbentő vallomást tett Kanada volt védelmi minisztere országnak, világnak.
Június 25-én nagy csinnadrattával megnyitotta kapuit az EFOTT. Zánka 209 hektáros területét már kora délután ellepték a fiatalok, a Nagyszínpad körül pedig nyüzsögni kezdtek a művészek.
- 11:52 „Szarrá vert a fideszes alpolgármester” – súlyosan bántalmazott egy nőt Szentmártonkáta alpolgármestere, a kormánypárti jelölt elhatárolódik tőle
- 11:10 „Oktatók vagyunk, nem nyomozók” – rablópandúrt játszanak az egyetemeken a mesterséges intelligenciával
- 11:10 Defekt babrált ki a MotoGP címvédőjével, megszakadt a Ducati szédületes sorozata
- 11:04 Kórházba került a CATL-gyár egyik dolgozója, miután órákon keresztül mérges gázoknak volt kitéve
- 10:42 Veszélyben az energiaellátás vagy politikai színjáték? – a hamis zászlós műveletek története a gleiwitzi rádiótoronytól a Krímig
- 10:39 Sorozat készülhet András herceg bukásáról, de kérdés, ki készítené el
- 10:32 „Egymás emberi méltóságának tisztelete alap” – írja a felsőoktatási államtitkár, aki silány minőségű emberekről beszélt a diplomaosztón
- 10:17 Orbánnal és Putyinnal riogatva kampányolnak a svájci közmédia meggyengítése ellen
- 09:37 Nincs okoskészüléke, mégis digitális tranzakciókkal lopták meg a nyugdíjas mérnököt
- 09:35 Frakkot, Gombóc Artúrt és Mézgáékat is életre keltette a mesterséges intelligencia
- 09:30 Mint aki belépett a Kardashian-klánba: alig ismerni rá az új stílusban mutatkozó Demi Moore-ra
- 09:07 „Itt mindenki elpusztul, az biztos” – hatalmas illegális gumitelepről forgatott Magyar Péter Nagykölkeden
- 08:37 Nincs mit szépíteni: Emily Ratajkowski lefotózta a meztelen fenekét, és kiposztolta 30 millió követőjének
- 08:28 Pataky Attila az anyósát féltette „a migránslepte” Malmőben: Azt akarod, hogy megerőszakoljanak? 10-20 fekete elszórakozik veled
- 08:13 Munkásokat és tengerészeket öltek halomra a szovjetek
- 05:30 Emlékszel még az ízükre? A nagy retró édesség-kvíz
- 06:12 Meghalt Ali Hamenei, Irán legfőbb vezetője; a válság miatt több mint 4000 magyar rekedt a Közel-Keleten
- 08:37 Nincs mit szépíteni: Emily Ratajkowski lefotózta a meztelen fenekét, és kiposztolta 30 millió követőjének
- 07:05 Az elérés nem minden – Orbán csúcsra járatott digitális szabadságharcának egyelőre nem sikerült legyűrnie Magyar Pétert
- 09:07 „Itt mindenki elpusztul, az biztos” – hatalmas illegális gumitelepről forgatott Magyar Péter Nagykölkeden
- 08:13 Munkásokat és tengerészeket öltek halomra a szovjetek
- 04:40 Holtan találtak a leghíresebb gyerekrablás áldozatára
- 09:37 Nincs okoskészüléke, mégis digitális tranzakciókkal lopták meg a nyugdíjas mérnököt
- 05:45 Kvíz: mennyire figyeled, hogy mit néz a gyereked?
- 21:06 Forsthoffer: A Fidesz Gődény Györgyöt vetné be, hogy szavazatokat szipkázzon el a Tiszától
