A pazarlások miatt vannak új szabályok, de egyelőre úgy tűnik, ez a visszaéléseknél is drágább az államnak. Az ötcsillagos Meridienben 35 ezer forint egy éjszaka.
A Jobbik álláspontja szerint a tízéves uniós tagság után ideje mérleget vonni arról, hogy mennyit nyert és mennyit vesztett Magyarország. Az MSZP kontrázott.
A választás után szűk egy hónappal szinte minden kampányanyagukat begyűjtötték a pártok a város köztereiről. Csak néhány szakadt falragasz, pár papír fecni, na meg tucatnyi csúnya folt maradt utánuk.
Bajnai Gordon és az Együtt-PM szövetség a Szabadság térre tervezett botrányos emlékműtől néhány lépésre ünnepelte május elsejét. Nagy buli nem volt, alig 100-an vettek részt.
A Demokratikus Koalíció városligeti majálisán a párt elnöke arról beszélt, hogy Szent István európai volt, és ők István örökösei, míg Orbán Viktor Koppányé.
A bérek növekedése, a munka elismerése nem jutalom a növekedés után, hanem a bővülés záloga, a folyamatos megszorítás zsákutca - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ) elnöke.
Közel hatvanezer látogató, több mint 500 kiállító, több mint ezer két- és négylábú a XXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon. Mérleget vontak a szervezők.