Belföld
Élő
A Facebookon jelentkezett egy rövid bejegyzéssel az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter, melyben mindenekelőtt azt írta, köszönetét fejezi ki minden magyar állampolgárnak, aki élt a szavazati jogával vasárnap.
2022. 04. 03. 20:58
Élő
Hatalmas munkát végzett az ellenzék, akárcsak aktivistáik és a választásban részt vevő állampolgárok, hangsúlyozta a hatpárti összefogás budapesti eredményváróján vasárnap este, egy órával az urnazárás után Lukácsi Katalin, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alelnöke.
2022. 04. 03. 20:51
Élő
Az országos listán 3-6 százalék közötti eredményre számít Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke, aki szerint esélyes, hogy a szervezet jobb eredményt ér el, mint négy éve.
2022. 04. 03. 20:44
Élő
A pár hete a Békemenet első sorában is vonuló Gáspár Győző a Fidesz eredményváró rendezvényén nyilatkozott a sajtónak, ahol kollégáink is kérdezték őt.
2022. 04. 03. 20:44
Élő
A hét elején beszámoltunk róla, hogy Hoppál Péter, Baranya megye 2-es választókerületének Fidesz-KDNP színekben újrainduló országgyűlési képviselője meglehetősen rossz szemmel nézte, hogy az ellenzék a pécsi Széchenyi téren kampányol, ezért odasétált az ellenzékiek által felállított LED-falhoz és kihúzta a kábelt.
2022. 04. 03. 20:27
Élő
A Mi Hazánk legizmosabb emberével, az országos lista 20.
2022. 04. 03. 20:24
Élő
Öt nyugati külképviseleten, Bécsben, Berlinben, Brüsszelben, Londonban és Münchenben több mint 2500 szavazó megkérdezésével készített exit poll kutatást a Magyar Demokrácia Alap.
2022. 04. 03. 20:21
Élő
Gulyás Gergelyt a Fidesz eredményváróján kérdezte kollégánk a 24.hu és a Partizán közös választási műsorában, ahol kifejtette, kiket értett Orbán Viktor kommunisták alatt, és hogy szerinte miért nem lenne kudarc, ha nem kétharmaddal nyernek.
2022. 04. 03. 20:18
Élő
„Bízunk abban, hogy a Megoldás Mozgalomnak is köszönhető a magas részvétel a 2022-es országgyűlési választáson” – mondta az MTI-nek a párt digitalizációért felelős alelnöke a 18.30 órai részvételi adatok ismeretében vasárnap a pártja Normafán tartott eredményváróján.
2022. 04. 03. 20:15
Élő
Gulyás és Semjén miniszterek után váratlanul Győzike jelent meg a párt VIP-embereként a Bálna sajtórészlegében.
2022. 04. 03. 20:11
Élő
Hadházy Ákos a 24.hu és a Partizán közös választási műsorában beszélt a Marosvársárhely mellett talált, elégetett levélszavazatok ügyéről, amellyel kapcsolatban írt egy beadványt a Nemzeti Választási Bizottságnak, ám azt a testület elutasította.
2022. 04. 03. 20:07
Élő
Úgy tűnik, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt feltette az este nagy kérdését, amit a Fidesz még a kampány első felében próbált megfuttatni a mulatós folklór kampányba integrálásával.
2022. 04. 03. 20:05
Élő
Sajtótájékoztatót tartott Dúró Dóra elnökhelyettes a Mi Hazánk eredményváróján.
2022. 04. 03. 19:53
Élő
Nem alszik ma éjjel, amíg nincs eredmény.
2022. 04. 03. 19:46
Élő
Országszerte minden helyszínen véget ért a szavazás, néhány szavazókörben még kevesen sorban állnak, ők 10-15 percen belül be tudják fejezni a szavazást, mondta Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda elnöke vasárnap esti sajtótájékoztatóján.
2022. 04. 03. 19:39
Élő
A 18:30-as részvételi adatok szerint továbbra is a budapesti választókörzetekben a legnagyobb a részvétel.
2022. 04. 03. 19:33
Élő
A gyermekvédelmi kérdésekről rendezett országos népszavazáson vasárnap 18.30 óráig a szavazásra jogosultak 67,06 százaléka (5 159 496 szavazó) adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
2022. 04. 03. 19:26
Élő
A választásra jogosultak 67,8 százaléka járult az urnákhoz.
2022. 04. 03. 19:23
Élő
Gulyás Gergely miniszter rövid nyilatkozatra jelent meg a Bálna sajtórészlegében negyed órával az urnazárás után. Gulyás szerint köszönetet mondott azoknak akik részt vettek a választáson és elismerését fejezte ki a szavazás technika lebonyolításért.
2022. 04. 03. 19:22
Élő
A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 18.30 óráig a szavazásra jogosultak 67,8 százaléka adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint.
2022. 04. 03. 19:21
Élő
Picivel hét óra után megérkezett Fekete László is a Kongresszusi Központba.
2022. 04. 03. 19:17
- 20:04 Döntött a bíróság: visszaengedik a Fehér Házba a három kitiltott sajtóorgánumot
- 19:55 A nap legfontosabb hírei – 2026. szeptember 24.
- 19:50 „A családom otthon marad, és lövik őket” – mindig nehéz idegenben játszania az ukrán válogatottnak
- 19:46 Főtitkár: A NATO felkészült az orosz hibrid támadásokra
- 19:22 Baka András: Az ENSZ bizalmi válságban van
- 18:39 Tovább tart a csomagkáosz: a posta nem árulja el, mikorra normalizálódhat a helyzet
- 18:23 26 gólos győzelemmel kezdte a klubvébét a Veszprém
- 18:21 Mészáros Lőrinc és a két lánya is eltűnt egy svájci cég vezetéséből
- 18:02 Felesége szerint lágyabb, kedvesebb és bújósabb lett a darabolós gyilkos az apja eltűnése után
- 18:01 Felfüggesztett szabadságvesztést kapott az anya, akinek vízbe fulladt a gyereke egy budapesti strandon
- 17:57 Megtudtuk, kik állnak az újrainduló Népszabadság mögött
- 17:33 Halálos késelés történt egy lengyelországi kolostorban
- 17:14 GPS-t építenének a járókelőknek, leszámolnának a járdán parkolással – elkészült Budapest gyalogos stratégiája
- 17:05 Szociális bérlakásban él a kecskeméti alpolgármester, de állítása szerint csak részben
- 16:47 Szoboszlai Dominik határozott kéréssel fordult a magyar újságírókhoz
- 05:30 Kvíz: emlékszel, kik vezették a Kádár-korszak legendás tévéműsorait?
- 07:05 Várkonyi Andrea: Van házassági szerződésünk, de nem tudom, mi van benne, csak aláírtam
- 15:10 Tragédia a honvédségnél: két katona is elhunyt az elmúlt napokban
- 10:36 Dr. Sándor Zsuzsa: Téves következtetés, hogy a miniszterelnök teljes körű ellenőrzése alatt áll az Országgyűlés – válasz Róna Péternek
- 15:12 A Fidesz–KDNP összes miskolci képviselője megdobta félmillióval a csíksomlyói búcsúba induló egyesületet, amelyik vett is 350 narancssárga dzsekit
- 14:33 Takács Péter pert vesztett Kulja Andrással szemben
- 14:10 Schmidt Mária kérdőre vonta Tarr Zoltánt a Terror Házában tett látogatásáért – reagált a minisztérium
- 13:34 Véget ért a még a választás estéjén is Fidesz-győzelmet jósoló Nézőpont Intézet önvizsgálata
- 12:29 Letöltendő börtönt kért az ügyészség Herczeg Zoltánra
- 10:40 Kelta harci eszközöket fedeztek fel Erdőbénye mellett
