Belföld
Kellemes Karácsonytés Sok Boldogságot Kívánunk Minden Kedves Olvasónknak!
Egyre több befektető "portyázik" külföldi tőzsdéken. A hazai brókercégek jutalékai mérséklődnek, így a kereskedés olcsóbbá válik, ám korlátozások még mindig szép számmal vannak.
Bizonyára többen elgondolkodtak már az érintettek közül a 2001-től érvényes számviteli törvény bizonylatok megőrzéséről szóló, 169. paragrafusán...
Január 1-jén kezdetét veszi az ABN Amro Magyar Bank és a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) fúziója. Olvassa el a két bank vezetőivel készített interjút!
(MTI-ECO) Köves András, a Kopint-Datorg Rt. tudományos vezérigazgató-helyettese úgy nyilatkozott: bár a beruházások harmadik negyedéves, 2,2 százalékos növekedése jelentősen elmaradt a várakozásoktól, elképzelhető, hogy éves szinten a mutató 6 százalékra emelkedik. A kutató ezt azzal indokolta, hogy a mutató növekedésének
dinamikája évről-évre az utolsó negyedévben a legmagasabb. Köves András azt sem tartotta kizártnak, hogy az egész éves beru
(FN, MTI) Matolcsy György, gazdasági miniszter január 1-i hatállyal személyi változtatásokat hajt végre a Gazdasági Minisztériumban. Közgazdasági helyettes államtitkári megbizatást kap az eddigi gazdasági főcsoportvezető, Hegedűs Éva. Tevékenységi köre pedig kiegészül még az energiaügyi ágazat felügyeletével. A foglalkoztatáspolitikában tevékenykedő Székely Judit is helyettes államtitkárként dolgozik tovább. Az európai uniós felkészítést a jövőb
A Vodafone állítólag 10 milliárd dolláros ajánlatot tett egy ausztrál szolgáltatóért, a héten pedig már így is több mint 6 milliárd dollárt költött versenytársak bekebelezésére. Nem sok ez egy kicsit?
Jövőre megszűnik a dohánytermékek reklámozásának lehetősége - a szigorítás felkészületlenül érte az összes érintettet. A törvénynek nyilvánvalóan lesznek kárvallottjai, s nem elsősorban a dohánygyárak.
Hiába forognak hatalmas összegek a műtárgy-kereskedelemben, a szereplők magatartását szerencsére nem csak üzleti szempontok határozzák meg. Ennek most a Szépművészeti Múzeum látja hasznát.
(FN, MTI) Az Európai Unió közlekedési miniszteri tanácsa megállapodást hozott létre a a kamionsofőrök munkaidejéről. A kamionok vezetői heti átlag 48 órában, de legfeljebb 60 órában foglalkoztathatók. A munkaidőbe beleszámít a rakodások ideje. Az éjszakai munka nem haladhatja meg a 8 órát. Ez a megállapodás a következő öt évben még nem terjed ki az önálló fuvarosokra. Azok az államok, amelyek évek óta szívósan ellenezték a kamionsofőrök
munkai
A lengyel sokkterápia "atyját", a korábbi pénzügyminisztert választotta meg a szejm a jegybank elnökévé. Leszek Balczerovicz alig 5 szavazatnyi többséggel került hat évre a Lengyel Nemzeti Bank élére azután, hogy az eddigi jegybankelnök, Hanna Gronkiewicz-Waltz januártól - Német Miklós utódaként - az Európai
Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) egyik alelnöke lesz. Balczerowicz 1947-ben született, 1981-ig a Lengyel Egyesült Munkáspárt tagja
A világviszonylatban nem túl nagynak számító hazai színtéren is megjelentek már a netes áruházak. Sorozatunk második részében a magyar valósággal foglalkozunk.
(FN, MTI) Január 24-re rendkívüli közgyűlést hívott össze a BorsodChem Rt. igazgatósága. Itt szavazhatnak majd a tulajdonosok azokról a kérdésekről, amiket a november végi közgyűlésen elhalasztottak. Az ismételten összehívott rendkívüli közgyűlésen szó lesz az igazgatósági valamint a felügyelőbizottsági tagok visszahívásáról és megválasztásáról. Az alapszabály módosítás is a napirenden szerepel. A 24,58 százalékos tulajdoni résszel rendelkező Mi
(FN, MTI) Az amerikai részvényárak emelkedésének hatására itthon is erősődésre számítanak az elemzők. Az alacsony forgalom miatt azonban várhatóan lefelé mozdulnak nap közben az árak. Az európai börzék is emelkedő tendenciával nyitottak. Az FTSE 100-as valamint a DAX is erősödött. Az euró árfolyama 91,81 dollárcenten nyitott, azonban hamar 91,72 dollárcentre gyengült.
Nem lesz változás a gazdaságpolitikában. (0) Nincs pénz a fővárosra. (-1) Vagyonnyilatkozatok. Ki lesz az első? (0) Csak enyhén süllyed a FigyelőBarométer.
(NSZ) Az ÁPV Rt. tegnap azonnali hatállyal felmondta a Dunaferr Rt. vagyonkezelői szerződését az Acél XXI. Kft.-vel - olvasható a Népszabadságban. Az indoklás szerint vagyonvesztés veszélyét látják abban, hogy nem tartották be a szerződést. A vádakat korábban a cég vezetői visszautasították, az idén kiemelkedő évet zár a Dnaferr. Horváth István elnök-vezérigazgató egyelőre nem kommentálta a döntést.
(Napi) Egy hete kezdődött a meghiúsult novemberi Antenna-jegyzés elszámolása, illetve a részvények zártkörű értékesítése, de a 7500 jegyző kis hányada döntött idáig arról, hogy kéri-e a papírokat. Inkább a kárpótoltak aktívak, a készpénzes befektetők az 5100 forint körüli tőzsdei ár mellett valószínűleg megvárják az utolsó napokat.
Részletek a Napi Gazdaságban
(Napi) A Human tőzsdei szerepléséből már alig néhány nap van hátra, megfigyelők szerint a Biogalhoz hasonlóan a társaság előbb-utóbb zárttá alakul - írja a Napi Gazdaság. A zárttá nyilvánításhoz a Humannak szüksége van a kisrészvényesek legalább háromnegyedének előzetes nyilatkozatára. A szintén Teva-tulajdonú Biogal esetében a főtulajdonos a lépést a kisrészvényeseknek címzett feltételes - nem nyilvános - vételi ajánlattal "édesítette" meg.
(VG) A jövőben a gazdaságpolitikát a MeH-PM-GM hármasa irányítja majd – nyilatkozta a Világgazdaságnak Varga Mihály felesküdött pénzügyminiszter.#>
(VG) A macedón kormány bejelentette, hogy a Matáv által vezetett konzorcium veheti meg a Mak-Tel részvényeinek 51 százalékát - írja a Világgazdaság. A 618,2 millió eurós teljes befektetés - mely az azonnali vételárból és a két év alatt a macedón cég fejlesztésére fordítandó összegből áll - mintegy 165 milliárd forintra rúg, ebből több mint 140 milliárd esik a Matávra.
Tisztelt FigyelőNet! Szeretnék gratulálni az Internetes Áruházak c. írásukhoz. Jó volt egy olyan cikket olvasni, amely nem az e-tanácsadó cégek és a botcsinálta ebiznisz vállalatok túlfűtött hurráoptimizmusát tükrözi. Átfogó és reális. A hazai helyzettel kapcsolatosan szeretném megosztani Önökkel tapasztalataimat. Cégünk1998-ban kezdte el szondázni célpiacot e-biz szempontból. Két tényezőt kellett figyelembe venni a stratégia kialakításakor: 1. [...]
A nagy remények és a nagy kiábrándulások éve volt az idei a technológiai tőzsdéken. A végére kipukkadt az internetes lufi, és úgy fest, hogy csökken a kereslet a számítógépek iránt is. Merre tovább ezután?
(FN, MTI) Az egyik legnagyobb szoftvergyártó cég, az Oracle magyarországi leányvállalata 8 milliárd forintos árbevételt tervez a jövő májusban végződő pénzügyi évre. A terv egymilliárd forinttal haladja meg az egy ével korábbi teljesítményt. A cég vezetőjének nyilatkozata szerint a bevétel 40 százaléka származik termékeladásból. A fennmaradó 60 százalékot a szolgáltatások hozzák. A magyar szoftverpiaci részesedésük 7 százalék. Az Oracle bizonyos
HIRDETÉS
HIRDETÉS
- 18:37 A lengyelek engedélyezték, hogy Fico átrepüljön az országuk felett Moszkvába
- 18:18 Magyar Péter az Európai Parlamentben: 2026-ban a Tisza-kormány átveszi a kormányzást
- 18:17 Pumped Gabo az érettségiről: Amikor eljutottam volna odáig, addigra már ismertté váltam és nem érdekelt a dolog, leszartam
- 18:00 A tatárjárás embervesztesége nagyobb arányú volt Magyarországon, mint a II. világháborúé
- 17:56 Fagylalt-kompot indítanak a Balatonon ingyen fagyival
- 17:55 „Olyan volt nekik, mintha csak egy vicc lenne” – öt korábbi junior válogatott jégkorongozót vádolnak szexuális zaklatással, erőszakkal
- 17:03 Meghan Markle naplementében készült fotóval köszöntötte hatéves fiát
- 17:02 Telex: Zárolták Matolcsy Ádám barátjának bankszámláját
- 17:01 Hadházyék a Magyar Tudományos Akadémiához vonulnak, folytatódik a tüntetés
- 16:58 Bezárták a parajdi sóbányát
- 16:57 Holtan találtak egy férfit Kecskemét főterén
- 16:56 Szét kellett választani a fociedzőket, miután majdnem egymásnak ugrottak a meccs végén
- 16:47 Devizahitelek: reagált a jegybank az Európai Unió Bíróságának döntésére
- 16:45 Befutott a GTA VI második előzetese
- 16:43 Az EU betiltja az orosz energia behozatalát
- 07:37 A fekete és az öltönyök domináltak a Met-gálán – képeken az este legemlékezetesebb szerelései
- 08:05 Közzétették a magyarérettségi hivatalos megoldásait
- 12:48 Megvannak a matekérettségi nem hivatalos megoldásai
- 14:44 Magyar Péter: Hogyan vezethetné az Alkotmánybíróságot egy olyan Fidesz-báb, aki nyugodtan végignézte, hogy a világ legnagyobb bankrablásának elkövetői lelépjenek Magyarországról?
- 10:14 Republikon Intézet: bezsebelt még 3 százalékot a Tisza Párt
- 13:16 Polt Péter az Alkotmánybíróság elnöke lehet, így kilenc évre választhatna új főügyészt a jelenlegi Országgyűlés
- 10:43 Tizenkét díjat kaptak a 24.hu fotóriporterei a Magyar Sajtófotó Pályázaton
- 11:23 Harmadannyian fizettek a sátoraljaújhelyi függőhídért, mint amennyivel a fideszes polgármester dicsekedett
- 12:45 „Akkor fogsz enni és levegőt venni, ha megengedem. Ha nem teszed, amit mondok, még ma távoznod kell a kisgyermekeddel a házból”
- 06:42 Elég lett volna egy rossz lépés, hogy Halle Berry villantson a Met-gála vörös szőnyegén
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS