A szoftveróriás szerdán Brüsszelben tett még egy utolsó kísérletet, hogy meggyőzze az európai versenyhatóságokat, nem sértették meg az uniós trösztellenes törvényeket.
A PKN Orlen lengyel olajvállalatnak az előzetes várakozásoknál jobb lett harmadik negyedéves konszolidált nettó profitja: 253 millió zloty (65 millió dollár); az eredmény a hatékonyság javulásának és a magas finomítási haszonkulcsnak tulajdonítható.
A TVK-csoport negyedik negyedéves nettó pénzügyi eredménye adózás és kisebbségi részesedés levonása nélkül (EBIT) a társaság várakozásai szerint nullszaldós lesz - mondta Bács Zalán, a TVK vezérigazgató-helyettese.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 2004. január 15-ig meghosszabbította a K&H Bank brókercége, a K&H Equities Rt. tevékenységének részleges felfüggesztését - közölte a PSZÁF a Magyar Tőkepiacban pénteken.
Az osztrák vasutassztrájk miatt a nemzetközi vonatok továbbra is csak a határállomásig közlekednek - közölte a MÁV Rt. pénteken. A korlátozás a Magyarországról induló és ide érkező valamennyi nemzetközi vonatot érinti.
Az Európai Unió jövőre több mint kétmillió eurót költ a csatlakozó országokban a közös pénz népszerűsítésére. A tervek szerint januárban induló kampányokban a lakosságot többek közt az euró bevezetéséhez szükséges gazdasági intézkedésekről tájékoztatják.
A német sajtó jelentése szerint az Európai Bizottság a jövő héten kötelezően végrehajtandó gazdasági intézkedéseket “ajánl“ Berlinnek, s nem lesz helye újabb kifogásoknak, ha a németek el akarják kerülni az eurómilliárdokra rúgó büntetést.
A lengyel Kincstárügyi Minisztérium ajánlatot tett a Richter Gedeon Rt.-nek az államkincstár tulajdonában lévő 58.800 darab Polfa részvény elidegenítésére. A felajánlott részvénycsomag a GZF POLFA részvénytársaság alaptőkéjének 12 százaléka, értéke 29.725.000 zloty. A Richter élni kíván elővételi jogával - áll a társaság közleményében.
Az ipari termelés volumene szeptemberben szezonálisan és munkanap tényezővel kiigazítva az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal nőtt , az egy évvel korábbit pedig - munkanaphatástól megtisztított mutató alapján - 5,6 százalékkal haladta meg - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A Fotex Rt. 163,7 millió forint adózás előtti veszteséget könyvelt el az idén az első háromnegyed évben, szemben az egy évvel korábbi 822,7 millió forintos eredménnyel - közölte a társaság pénteken.
A Danubius Rt. 698 millió forint eredményt ért el az adó és kisebbségi részesedés levonása előtt az idén az első háromnegyed évben, ami 18,1 százaléka az egy évvel korábbinak - közölte a társaság pénteken.
A Zalakerámia-csoport 1,26 milliárd forint adózott eredményt ért el az idén az első három negyedévben, ami 219,9 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - tette közzé a társaság a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint készített, nem auditált gyorsjelentésében pénteken.
Az Észak-dunántúli Áramszolgáltató Rt. évente 15-16 milliárd forintot ruház be, így felkészülten várja, hogy 2004 májusában az egységes európai energiapiac része lesz - hangzott el a cég csütörtöki sajtóbeszélgetésén Győrött.
A Linamar Hungary Rt. 2003 első három negyedévében 578,5 millió forint mérleg szerinti eredményt ért el, ami 64 százalékkal meghaladja az előző év azonos időszakának adatát - közölte a társaság pénteken.
Véletlenül lelőtte magát Irakban egy ukrán katona, amikor fegyverével babrált. Az eset két napja történt, de csak most adtak hírt róla.
Szeri Szuslov a második ukrán katona, aki életét vesztette az Öböl-menti országban. Szeptember egy járőröző katona autóbalesetben halt meg.
Nagy-Britannia törvénybe iktatta az Unió bővítésről áprilisban aláírt csatlakozási szerződést.
A londoni külügyminisztérium közleménye szerint a törvényhozás mindkét házát megjárt tervezet azután vált törvénnyé, hogy arra az uralkodó a szokásjognak megfelelően jóváhagyását adta. A brit kormány már korábban közölte, hogy a csatlakozás pillanatától korlátozások nélkül hozzáférhetővé teszi munkaerő-piacát az új tagállamoknak.
Találkozókon igyekeznek tisztázni az úthasználati díjra vonatkozó javaslat kapcsán felmerült kérdéseket a gazdasági és a környezetvédelmi tárca szakértői - írja a Világgazdaság. Az útadó bevezetésére a kormány döntése esetén is leghamarabb 2004. július 1-jén vagy 2005. január 1-jén kerülhet sor.
A dollár újabb három hetes mélypontra tért vissza az euró ellenében pénteken az ázsiai deviza kereskedés folyamán a geopolitikai okokból és kétséges makrogazdasági háttere miatt iránta megrendült bizalom okán.
Bő 42 százalékkal, azaz 136 millió dollárral nőtt a hazai cégek oroszországi kivitele az év első kilenc hónapjában, főként a gép- és a feldolgozott termék gyártás jeleskedett - olvasható a Világgazdaságban. Mind több hazai cég indít oroszországi együttműködést, gyártást. Az ITDH Jekatyerinburgban nyit „előretolt helyőrséget" számukra.
A Globus Rt. 1,796 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el az idén az első háromnegyed évben, 17,3 százalékkal többet mint egy évvel korábban - közölte a társaság pénteken.
Először tartott közös tengeri hadgyakorlatot Kína és India. Az eset alig néhány héttel azután történt, hogy Peking hasonló műveleteket végzett Újdelhi talán legfőbb riválisával, Pakisztánnal.
A két ország haditengerészete kínai vizeken gyakorlatozott. Az egynapos keresési és mentési gyakorlat fő célja az volt, hogy fokozzák a kereskedelmi jellegű hajózás biztonságát.