Egy most készülő jelentés szerint a harmadik leggyakrabban sérülő betegjog a tájékoztatáshoz való jog. Az első helyen az emberi méltóság, a második helyen pedig az egészségügyi ellátáshoz való jog megsértése áll - derült ki a Magyar Hírlapból.
Hazánkban az Európai Uniós csatlakozást megannyi aggodalom előzte meg, amelyek a belépést követő drasztikus áremelkedésekről szóltak. A Fujitsu Siemens Computers, Európa legnagyobb számítógépgyártója máris rácáfolt a híresztelésekre és akciós árakkal üdvözli Magyarországot az Európai Unióban. A vállalat kedvező, bizonyos típusok esetében pedig kiugróan alacsony árakkal kívánja a hazai felhasználók számára emlékezetessé és kellemes élménnyé tenni
A Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) a hétvégén elhalasztotta döntését a kitermelés fokozásáról, miközben hangsúlyozta, hogy nem akarja veszélybe sodorni a világgazdaságot. A szervezet szombaton, Amszterdamban tartott nem hivatalos tanácskozásán úgy határoztak: a döntést a június 3-ikán, Bejrútban tartandó miniszteri ülésen fogják meghozni.
A vendéglátóhelyek csaknem egynegyedénél még nem vezették be a május 1-jétől kötelező az ételkészítés minőség ellenőrzését szolgáló HACCP-rendszert. Az állami ellenőrző szervek a nyáron ellenőrzik a rendszer működését , de bűntetések egyelőre még nem várhatóak - derült ki a Világgazdaságból.
Véres merénylettek kezdődött India új kormányfőjének mandátuma. Vasárnap, egy nappal azután, hogy hivatalba lépett Manmohan Szingh kormánya muzulmán szélsőségesek egy autóbuszt robbantottak fel Kasmírban. A merényletben 28-an haltak meg - számol be a Magyar Hírlap.
Joaquin Almunia, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa szerint az olajárak emelkedése nem jár súlyos következményekkel az európai gazdaságra nézve.
A magyar Matáv "nagyon érdeklődik" a Telecom Montenegro távközlési társaság megvétele iránt - közölte a vasárnapi Vijesti című podgoricai lappal Zoran Sekulic, a montenegrói privatizációs ügynökség igazgatója.
A négy parlamenti párt közül az MSZP, az SZDSZ és az MDF vasárnapi tárgyaláson megegyezett a külképviseleti választás lebonyolításáról, a Fidesz pedig nem akadályozza meg a szükséges törvénymódosítást.
Megszűnik a családi adókedvezmény vagy – új támogatási formaként – természetbeni juttatást vezetnek be. Vagy így, vagy úgy – jövőre mindenképpen átalakul a családtámogatási rendszer - derül ki a Népszabadság cikkéből.
Előállította a rendőrség a Lelkiismeret ’88 szervezet öt tagját, mivel az aktivisták a rendőrségi és a bírósági tiltás ellenére akartak rendezvény tartani a fővárosi Erzsébet téren.
Hat ember életét vesztette, és hárman megsebesültek vasárnap a párizsi Roissy-Charles-de-Gaulle repülőtér egyik kiszálló folyosó mennyezetének beomlásakor. A francia kormány kijelentette: nem terrorcselekmény történt.
Az amerikai Michael Moore, a szeptember 11-ei események kapcsán Bush-kormányát bíráló Fahrenheit 9/11 című filmjének ítélték oda az Arany Pálmát az 57. Cannes-i Filmfesztiválon.
Hosszas tétlenkedéssel nem vádolhatók a kereskedelmi bankok: miután május 4-étől az MNB 50 bázispontos mérséklése 11,5 százalékra vitte le az irányadó alapkamatot, rövid időn belül a pénzintézetek zöme is átárazta termékeit.
Kisminkelték a világ egyik legszebb Gran Turismóját, a 406 Coupét. A kétajtós modell 3 literes V6-os motorja dacára továbbra sem annyira sportkocsi, mint inkább gyönyörű luxuskupé. Tekintse meg tesztfotóinkat! >>
A törvényi előírások szerint legkésőbb kedden ki kell nevezni a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) főigazgatóját. Az MTI államigazgatási körökből úgy értesült, hogy pénteken délután még nem volt hivatalos jelölt a posztra.
Antal Nimród Kontroll című filmje kapta az Ifjúsági Díjat a Cannes-i filmfesztiválon. A tavalyi év legnézettebb magyar filmjét nagy sikerrel mutatták be a fesztivál hivatalos programjának részeként.
A Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) pénteken, a kartell nem hivatalos tanácskozása előtt egy nappal, igyekezett lehűteni a felhasználó országok reményét, hogy gyorsan vége szakadhatna a mostani árvágtának, de Szaúd-Arábia nagy kvótaemelést javasolt, amitől a szabadpiacon érezhetően estek az árak.