Belföld

Az Opel nyomában – tüntetés a Volkswagennél

A Volkswagennél folyó bérvita közben kedden többezer alkalmazott tüntetett a cég két üzemében a tervezett takarékossági intézkedések ellen.

Salzgitterben 3500 alkalmazott vonult fel a gyárkapu előtt, Emdenben több mint 5 ezren tartottak nagygyűlést az üzem területén. A VW wolfsburgi székhelyéről nem jelentettek megmozdulást.

Salzgitterben és Emdenben a dolgozók azért tüntettek, hogy az ötödik tárgyalási forduló előtt nyomást gyakoroljanak a cégvezetésre. Az IG Metall fémipari szakszervezeti szövetség szóvivője szerint szerdára is tüntetéseket szerveznek, csütörtökön pedig Hannoverben – ahol az ötödik tárgyalási forduló e napon kezdődik – ismét többezer VW-dolgozó tart központi tiltakozást.

A Volkswagennél 30 ezer munkahely kerülhet veszélybe, ha a társaság vezetése nem állapodik meg a szakszervezetekkel a bérbefagyasztásról, illetve a kedvezmények megvonásáról. A VW vezetősége továbbra is azzal fenyegetőzik, hogy áthelyezi a németországi termelés egy részét, ha a dolgozók nem hajlandók részesei lenni a költségcsökkentési programnak, és két évre befagyasztatni bérüket. A vezetés, ajánlata szerint, két évre befagyasztaná a saját javadalmazását is, ha a dolgozók is vállalják a megszorításokat annak a széleskörű átalakítási programnak a keretében, amely a bérköltségek 2 milliárd euróval való csökkentését irányozza elő a következő hat évben. Ezt azonban a szakszervezetek elutasították: 4 százalékos fizetésemelést kérnek, és garanciát a továbbfoglalkoztatásra.

A VW úgy ítéli meg, hogy a vállalat hat németországi üzemében versenyhátrányban van a bérköltségeket illetően a konkurenciához képest. Emiatt azt is tervezi, hogy módosít a premizálási rendszeren, újrafogalmazza a munkaidőt, és leépíti a többletmunkát honoráló prémiumokat.

A Volkswagen kedden, közvetlenül tőzsdezárás előtt 33,95 eurón állt Frankfurtban, 0,74 százalékos nyereséggel a hétfői 33,70 eurós záróhoz képest. Kedden 33,70 eurón nyitott. Az év eleje óta 23,45 százalékot gyengült, 44,90-30,35 euró között mozgott. Egy évvel ezelőtti áránál most 20,68 százalékkal olcsóbb.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.