Minden bizonnyal csalódott, aki valóban kifizette a 29 ezer plusz áfás díjat a kormányfővel elköltött reggeliért, Gyurcsány ugyanis gazdaságbarát beszédét elmondván sietősen eltávozott Kijevbe.
Decemberben 3,9 milliárd dollárral csökkent az Egyesült Államok külkereskedelmi mérleghiánya a novemberi 60,3 milliárd dollárhoz képest. Az elemzők 600 millió dollárral magasabb hiányt vártak.
A Szerencsejáték Rt. március közepétől az eddigi 150 forintról 175 forintra emeli öt játékának részvételi díját, igaz a nyeremények értékét is növelik.
A kérdés elméletileg eldöntöttnek látszik: az elektronikus dokumentumok minden jel szerint egyre inkább átveszik a hagyományos papírok helyét és szerepét. A napi gyakorlatban azonban ennél sokkal színesebb a kép.
Surányi György volt jegybankelnök szerint művi dezinflációs folyamat zajlik Magyarországon , ami csak "ideig-óráig működhet". Az energiaárak, a gázárak, a gyógyszerárak erősen támogatottak, s a pótlást a költségvetésből végzik.
A piaci szereplők szinte az összes szegmensben alacsony árnövekedéssel számolnak. Az új lakóingatlanok, irodák és üzlethelyiségek 2, a raktárak, üzletcsarnokok ára 3, míg a telkeknél 5 százalékos áremelkedést várnak.
Érdekcsoportok késhegyre menő küzdelme és bonyolult számítási módszerek jellemzik a következő uniós költségvetés forrásaiért folytatott küzdelmet. A tét nem kevesebb, mint 800 milliárd euró.
A FreeSoft Rt. 2004. évi mérlege szerint az értékesítés nettó árbevétele tavaly elérte a 826 millió forintot a 2003-as 634 millió forintos árbevétel után.
A két éve nehézkes értékesítéssel küszködő Unilever a tavalyi utolsó negyedévről 238 millió eurós adó utáni veszteséget jelentett csütörtökön, az egy évvel korábbi 733 millió eurós adózott eredmény helyett, változatlan valuta-árfolyamokon számolva.
Gyurcsány bízik abban, hogy a csökkenő kamatok a jövőben olcsóbb forintot eredményeznek, ezzel javulnak a hozamkilátások és a fejlődési lehetőségek a reálgazdaságban.
A Sorstalanság című film nemzetközi premierre mégis Berlinben, a csütörökön kezdődő nemzetközi filmfesztivál versenyprogramjában lesz – írja a Népszava.
Az észak-koreai kormány nyilvánosan elismerte, hogy atomfegyverrel rendelkezik, és bejelentette, hogy felfüggeszti részvételét a tárgyalásokon az atomprogramja abbahagyásáról.
A svéd Ericsson távközlésiberendezés-gyártó 9,3 milliárd svéd koronás adó előtti eredményt jelentett a tavalyi negyedik negyedévről, kissé elmaradva az átlagosan 9,4 milliárd koronás elemzői előrejelzésektől.
A Budapesi Értéktőzsde irányadó mutatója a BUX 16 474,09 ponton nyitotta a csütörtöki kereskedési napot. A szerdai rekord záráshoz képest ez újabb 0,06 százalékos erősödés.
Budapest kereskedelmi szálláshelyein 2004-ben 2 millió 338 ezer vendég szállt meg, 19 százlékkal több, mint az azt megelőző évben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A világ második számú teherautógyára, a svéd Volvo 4,56 milliárd svéd korona (647,3 millió dollár) adó előtti eredményt jelentett a tavalyi utolsó negyedévről az egy évvel korábbi, 2,44 milliárd koronás veszteség helyett.
A Synergon-csoport 156 millió forint konszolidált, adózott eredménnyel zárta a 2004-es évet, szemben az előző évi 1,46 milliárd forint veszteséggel - közölte a cég nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti gyorsjelentésében.
Aki arról álmodozik, hogy szeptembertől egyetemi vagy főiskolai hallgatóként éli majd mindennapjait, az jó, ha már összekészítette paksamétáját, kedden éjfélig ugyanis minden felvételizőnek postáznia kell kitöltött jelentkezési lapjait. Van mire odafigyelni.