Az elemzők várakozásaitól elmaradva, az euróövezeti tagországok GDP-je átlagosan 0,2 százalékkal nőtt a tavalyi utolsó negyedévben az előző negyedhez képest - közölte az EU statisztikai hivatala.
Varga Mihály szerint új, munkabarát adópolitikára van szükség, amivel már az idén 40 ezer új munkahelyet lehetne teremteni - jelentette ki Varga Mihály, a Fidesz országgyűlési képviselője.
A Humet Rt. 139,4 millió forint mérleg szerinti veszteséggel zárta a 2004-es évet, míg az előző évben 115,6 millió forint volt a társaság vesztesége - közölte a cég.
A magyarországi vállalatok országkockázata elsősorban a likviditási devizaválság lehetőségéből adódik , de a nem fizetés esélyét növeli a konjunkturális hatásoktól való függés és az állami pénzügyek bizonytalansága is – olvasható a Napi Gazdaságban.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a BUX, a keddi nyitást követően, 9.20 perckor 0,89 százalékot csökkenve 16 461,63 ponton állt. Legjelentősebben az FHB-papírok gyengültek, közel 5 százalékot meghaladó mértékben.
Evások, szja-bevallók és áfakörbe tartozók számára egyaránt piros betűs nap a mai, noha a kötelezettségek jellegéből adódóan ünnepnapnak aligha nevezhető. Mindezek mellett kedden éjfélig lehet postára adni a jelentkezési lapokat is.
2004-ben az ipari termelés volumene 8,3 százalékkal magasabb volt a 2003. évinél. Az ágazatok közül a legnagyobb mértékben, 24,2 százalékkal a feldolgozóipari termelés több mint 30 százalékát képviselő villamos gép, műszer gyártás nőtt.
A hiteles tulajdonilap-másolatok kikérése keddtől 4000 forintra emelkedik. A fővárosi ingatlannyilvántartás ügymenetének gyorsítására a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium kettéosztotta a budapesti földhivatalt.
Mintegy 12 milliárd forintos önkormányzati támogatást ad idén a fővárosi önkormányzat a BKV-nak, amely várhatóan hasonló mértékű állami forráshoz is jut.
Több hazai sztáringatlanra akar befektetőt találni a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) Európa legnagyobb ingatlanvásárán, a március elején Cannes-ban sorra kerülő MIPIM-en - írja a Világgazdaság.
A kaliforniai Calpers, a legnagyobb amerikai nyugdíjalap vezetősége befektetéseket fontolgat Oroszországban, Kínában és más olyan feltörekvő piacú országokban, amelyek egyelőre még kívül esnek az alap működési piacain.
Az idén 399 milliárd forinttal gazdálkodhat Budapest, s a tervezett kiadások csaknem 44 százalékát beruházásokra, felújításokra kívánják fordítani – derül ki a főváros költségvetési javaslatából.
Felülmúlta a várakozásokat a közönség érdeklődése a Sorstalanság című film iránt; a csütörtökön mozikba került alkotást vasárnap estig 64 ezer 300-an nézték meg - közölte az Intercom.
Hivatalosan kedden veszi birtokba a Corvin áruház első és második emeletét az Imperiál Kereskedelmi Kft. tulajdonában lévő Tranzit Outlet ruhabolthálózat - olvasható a Világgazdaságban.
A finn Nokia mobiltelefon-gyártó és a Microsoft szoftvergyártó konszern egyezményt kötött az online zeneművásárlást és azok mobil készülékeken történő visszajátszását lehetővé tévő rendszer kialakítására.
2005. február 15., Budapest - Az LLP Csoport által Kelet- és Közép-Európában képviselt üzleti intelligencia megoldást, az MIS-t, a The OLAP Survey 4 legfrissebb kutatása a világ legsikeresebb rendszerei közé rangsorolja.
Az MIS az alábbi kategóriákban bizonyult a legjobbnak: lekérdezések teljesítménye, a bevezetési koncepció helyességének gyors kiderülése, ügyféltámogatás minősége, legnépszerűbb, külső cég által fejlesztett Excel kiegészítő
A megváltozott ügyféligényekhez és a piacon végbemenő trendváltásokhoz igazodva a SZÁMALK Informatika Rt átalakítja nagyvállalati iktatási rendszerét a FilingDoc 2.0 t.
A KFKI Csoport örömmel mutatja be az első magyar vállalati blogot.
A vállalati informatikáról írja „IT lábjegyzeteit" Dr. Bőgel György, a KFKI Csoport stratégiai tanácsadója.
A NetAcademia Oktatóközpont az informatikában dolgozó szakemberek számára elindította „FizuFigyelő" névre keresztelt ingyenes fizetéskalkulátor szolgáltatását. A cég honlapján elérhető fizetésszámoló program az informatikusok bér- és juttatás szintjéről ad tájékoztatást, méghozzá beosztásra, földrajzi helyre, illetve cégméretre lebontva. A hetente 50-60 informatikus adatával bővülő FizuFigyelő adatbázisának statisztikai elemzéséből kiderült
Rodosz szigetén a helyi hatóságok nem kevesebbet terveznek, minthogy újjáépítik a korábban elpusztult rodoszi kolosszust, az ókori világ egyik csodáját - írja a BBC.
A hálózatbiztonsági és internettelefóniás technológiák a legkeresettebb eljárások lesznek, mivel az előrejelzések szerint a vállalatok és a távközlési gerincszolgáltatók hálózataik továbbfejlesztésére készülnek.