Belföld

Cannes-i ingatlanexpón kínálják a Divatcsarnokot

Több hazai sztáringatlanra akar befektetőt találni a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) Európa legnagyobb ingatlanvásárán, a március elején Cannes-ban sorra kerülő MIPIM-en - írja a Világgazdaság.

A KVI egyebek között a balatoni Club Aligát, a tihanyi Park hotelt, a Mária Terézia laktanyát, valamint egy visegrádi óriástelket kínál Cannes-ban. Az ingatlanok értéke meghaladja a húszmilliárd forintot és várhatóan köztük lesz a Divatcsarnok, ha a kulturális tárca megadja a szükséges hozzájárulást.

Az előző évekhez hasonlóan a KVI most is önálló standdal lesz jelen Európa legjelentősebb ingatlanos fórumán: lesz egy lakásokat, egy turisztikai, egy budai, egy fejlesztéseket magában foglaló, egy műemléki ingatlanokat tartalmazó és egy vegyes csomag. Csak azokat a kastélyokat viszik ki a vására, amelyeknél már megkapták a műemlékvédelmi hatóság tilalma alóli felmentést.

Az idei magyar részvétel egyik meglepetése, hogy Budapest – a Főpolgármesteri Hivatal képviselőjén keresztül – először lesz jelen. A közép- és kelet-európai országok fővárosai, de még másodlagos nagyvárosai, sőt térségei is külön-külön kiállítóként akarnak még több beruházót vonzani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik