Még mindig a magyar adatokra vár az Európai Bizottság egyszerűsített vállalkozói adót tárgyaló áfa-bizottsága. Draskovics Tibor szerint azokat szeptemberben már elküldték.
Átalakul a Pénzügyminisztérium (PM) szervezete, többek között erősítik az adózással foglalkozó szakmai apparátust, új önálló főosztály foglalkozik majd az állam és a magánszféra együttműködéseivel.
Száztíz ország, közel hétezer kiadó, háromezer rendezvény, több százezer látogató és egy meghívott vendég. Mindez ugyanazon egy okból: a múlt héten rendezték meg az 56. Frankfurti Könyvvásárt.
José Manuel Barroso az Európai Bizottság elnökjelöltje kijelentette, ellenzi az EU-országok egységadóját célzó törekvéseket, amelyeket az EU befolyásos országai a közelmúltban többször is felvetettek.
A Budapest Bank ezúton jelenti be, hogy Ron Lemmens, a bank elnök-vezérigazgatója személyes okok miatt 2004. október 14-i hatállyal lemondott a banknál betöltött elnök-vezérigazgatói posztjáról.
Ezer főtől kíván megválni a németországi Spar kereskedelmi konszern nagykereskedelmi részlege. Ez mintegy harmadával csökkenti a jelenlegi 3600 főt alkalmazó vállalat létszámát.
A Mol cáfolta azokat a csütörtöki lapértesüléseket, hogy bombamerénylettől tartva állították le pakisztáni kutatásaikat. Egy gázüzem építése szünetelt, de ennek belpolitikai okokai voltak.
Az amerikai kormány csütörtöki jelentése szerint az Egyesült Államok külkereskedelmi mérlegének augusztusi hiánya 54 milliárd dollár lett. Az adat jóval nagyobb az előzetes várakozásoknál, melyek átlaga 51,5 milliárd dolláros hiányt jelzett.
Húsz év alatt épülne meg és az előzetes számítások szerint mintegy 12 milliárd euróba kerülne a Zsámbéki-medence térségébe tervezett közép-európai tudásközpont.
Csütörtöki tárgyalásán a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 5 millió forinra büntette a Elektro World Kft-t, mivel az a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított.
Mégsem vonul ki Szlovákiából a dél-koreai Hyundai-Kia autógyár, mert csütörtökön, egy nappal a döntő határidő előtt kiadták a földek felvásárlása és kisajátítása miatt késlekedő építési engedélyt.
Mintegy 52 kiállítóval az idén október 14. és 16. között rendezik meg az Első Magyarországi BuyBrand Show és Nemzetközi Franchise Expot a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen.
Visszalép a Magyar Szocialista Párt elnökségi tagságára való jelöléstől Zuschlag János, a párt országgyűlési képviselője. Ezt a képviselő jelentette be közleményében.
A világ vezető mobiltelefongyára, a finn Nokia adózott eredménye a harmadik negyedévben 20 százalékkal, 660 millió euróra csökkent a tavalyi harmadik negyedévi 823 millióhoz képest.
Több mint 840 millió ember éhezik a világban, és az eddigi erőfeszítések kevésnek bizonyulnak a közös cél eléréséhez, hogy 2015-re felére csökkenjen ez a szám - közölte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) politikai államtitkára a FAO élelmezési világnapja alkalmából a gödöllöi Szent István Egyetemen rendezett konferencia megnyitóján.
Aki nemzetközi karrierre vágyik, annak az általános vezetői kompetenciákon túl speciális kihívásoknak is meg kell felelnie. A FigyelőNet segítségével Ön megtudhatja, megállná-e helyét egy külföldi megbízatás során.
Kovács Ferenc, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közlekedési helyettes államtitkára csütörtökön átadta az 52-es számú főút 2,8 kilométer hosszú, Dunaföldvárt elkerülő 3,059 milliárd forintos beruházásban elkészült szakaszát.
A pénzügyi tárca harcot indít a spekulációs jövedelmek ellen, módosul az adókedvezmények igénybevételének ideje. Kitolódik az szja-bevallás határideje és nő az étkezési hozzájárulás összege – közölték a pénzügyi tárcánál.
A belső és külső eladósodás együttes veszélyére hívta fel a figyelmet a Magyarország gazdasági és politikai illeszkedése című csütörtöki konferencián Bokros Lajos, a Közép-Európai Egyetem (CEU) egyetemi tanára, a Világbank volt igazgatója.
Szakszervezeti forrásokból származó értesülések szerint Európa szerte sztrájkokra kerül sor az Opel üzemeiben miután a General Motors 12 ezer állást szüntet meg Európában, amely legfájdalmasabban az Opel alkalmazotti létszámát érinti.
Az EU áfa-bizottsága a tervezett csütörtöki ülés helyett leghamarabb januárban tűzi napirendre az eva kérdését. A pénzügyi tárca bizakodó, és nem áll szándékában kompromisszumot kötni az eva ügyében.