Gyurcsány Ferenc tárgyalni ment Portugáliába, de mivel az egyeztetések péntek este befejeződtek, feleségével plusz két napot töltött Lisszabonban. A Kormányszóvivői Iroda tájékoztatása szerint hét végi tartózkodásuk és visszatérésük költségét ők maguk finanszírozták. Arra azonban nem tér ki a kabinet irodája, hogy a takarékosság idején miért nem egy kisebb és olcsóbb magángépet béreltek az útra. A delegációba hét újságíró is meghívást kapott, őket is kivitte a kancellária.
A menetrend szerinti közvetlen járattal a 27 embernek már a repülőjegy is 10,5 millió forintból jött volna ki, ezen felül kellett volna kifizetni a szállást két éjszakára, ami 1,725 millió forintra rúgott volna, illetve a törvényben előírt napidíj további 825 ezer forintot jelent – közölte a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) az újsággal. A Malévtól kilencmillió forintért bérelt Boeing volt a legolcsóbb megoldás – állítja a MeH.