Mindössze három óra kellett ahhoz, hogy Hadházy Ákos követői pénteken délelőtt összedobjanak annyi pénzt, amivel a független képviselő fedezheti az újabb büntetést, amelyet Kövér László rótt ki rá.
Mint arról beszámoltunk, a házelnök ezúttal azért büntette meg kétmillió forintra Hadházyt, mert nem volt jelen az országgyűlés február 23-i ülésén a szavazásoknál. A képviselő hiába vitt igazolást a komlói bíróságról, ahol azért kellett megjelennie az üléssel egy időben tartott tárgyaláson, mert a parlament kiadta a mentelmi jogát, Kövér nem fogadta el a hivatalos igazolást sem.
A négyéves ciklus alatt, ha beleszámolom azt az öthavi alapdíjat is, amit azért nem kaptam meg, mert Kövér László nem engedte letenni a képviselői eskümet, összesen 34 millió forintnyi büntetést szabott ki rám a házelnök
– mondta lapunknak a független képviselő, akit arról is kérdeztünk, hogy visszalép-e a kormányváltás sikere érdekében a zuglói választókörzetben az egyéni képviselőjelöltségtől.
