Robbantással fenyegette meg iskoláját egy fővárosi fiatal, még aznap elfogták két társával együtt, közveszéllyel fenyegetés bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki őket.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint egy 14 éves fiú szerda reggel nyolc óra körül felhívta az iskoláját, és közölte, hogy az intézményben bomba van. A nyomozás adatai szerint a bűncselekményre két ismerőse, egy szintén 14 és egy 16 éves fiú vette rá.
Elfogták őket
A kerületi rendőrök a Bűnügyi Bevetési Osztály közreműködésével még aznap elfogták mindhárom fiatalt Budapesten, majd előállították őket. A rendőrök nem találtak robbantásra alkalmas eszközt sem a fiúknál, sem az iskolában. A nyomozók a fiatalokat közveszéllyel fenyegetés bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki.
Egy másik 11 éves gyerek azért fenyegette robbantással az iskoláját, mert nem akart matekdolgozatot írni.
