Élő Belföld

Magyar Péter átnevezné a vármegyéket

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Kecskeméten folytatja az eddigi leghosszabb országjárását Magyar Péter, a Tisza elnöke, aki ígérete szerint egészen a választás napjáig járni fogja az országot, a kampánykörútja pedig az „Út a győzelembe” nevet kapta. A helyszín és az időzítés Orbán Viktor miniszterelnökhöz kapcsolódik, aki pár órával korábban tartotta a városban a „háborúellenes gyűlés” elnevezésű zártkörű kampányeseményét. Az eseményről élőben tudósítottunk.

Az eseményen

  • szóba került a gyermekvédelem helyzete,
  • megnevezték a Tisza egészségügyi miniszterjelöltjét,
  • hangsúlyos helyen szerepelt az oktatás,
  • ismertették az „Orbán-tervet”,
  • a vármegyék helyett visszahoznák a megyéket,
  • bemutatták a megye képviselőjelöltjei,
  • valamint bejelentették, hogy lesznek majd roma képviselői a Tiszának.

Megyék lesznek a vármegyék helyett

Amikor bemutatták a Bács-Kiskun (vár)megye jelöltjeit, Magyar Péter kijavította a műsorvezetőt, hogy nem vármegye, hanem megye, a közönség éljenzése közepette. Amikor a műsorvezető megkérdezte, hogy ez akkor hivatalos, Magyar bólintott. Ezután már nem vármegyéztek, hanem megyéztek.

A Fidesz választási vereségre készül, nem is kicsire Magyar szerint

„A Fidesz választási vereségre készül, nem is kicsire. Nem véletlenül írják át a méltán ismeretlen köztársasági elnök jogköreit. Nem véletlenül készül Lázár János cégek mögé bújva tízezer hektárnyi földet vásárolni. Nem véletlenül adja el Tiborcz István a napelemes cégét állami cégnek több milliárdért –mondta Magyar, aki itt is ismertette a nyíregyházi felmérés eredményét.

„2022-ben a Fidesz nyert a választókerületben. Most a jelöltünk, Gajdos László nyíregyházi állatkerti igazgató 67 százalékon áll, a Fidesz jelöltje pedig 25 százalékon. Ez az igazi kétharmad” – jelentette ki Magyar.

Varga Jennifer / 24.hu

Magyarék elvonulnak pár napra

„A jövő héten elvonulunk pár napra a képviselőjelöltekkel. A propagandának elmondom , hogy Balatonfüreden, Forsthoffer Ágnes Tisza alelnök szállodájában fogunk megszállni, amelyet tönkre akart tenni a hatalom” – jelentette be Magyar, aki elmondta, hogy a megbeszéléseik egy részét közvetíteni fogják.

Orbán-tervvel viccelődik Magyar

Az „Orbán-tervet” ismerteti Magyar Péter, fricskát adva a kormányoldalnak, amely egy állítólagos Tisza-programra hivatkozva indított frontális támadást a Tisza ellen, amelyet az ellenzéki párt ócska hamisítványnak mond.

Itt van Orbán aláírása, tehát hiteles – humorizált Magyar Péter, majd sorra vette az Orbán-kormány kudarcait, mintha azok az Orbán-program részei lennének.

„Ebben a tervben leírják hogyan legyünk az EU legszegényebb országa. Sikerült?” – kérdezte Magyar, aki a nyugdíjpénzektől az Orbán-család gazdagodásáig több tucat fiktív fejezetcímet sorolt fel.

Varga Jennifer / 24.hu

Mindenki hozzáférhet majd a színvonalas oktatáshoz

Egészségügy után oktatás.

A Fidesz nem okos, hanem engedelmes nemzetet szeretne, hívja fel a figyelmet Magyar Péter, aki azt ígérte, hogy mindenki hozzá fog férni a színvonalas oktatáshoz, lakjon Budán vagy akár egy zsákfaluban.

Önálló oktatási minisztérium lesz, amit nem egy nyugdíjas rendőr fog vezetni. Miniszterjelöltet azonban most nevezett meg Magyar Péter.

Magyar Péter miniszterjelöltet jelentett be

„Mindenre volt pénz, kivéve a gyerekvédelemre. Semjén Zsolt vadászkiállítására például 70 milliárd forintot költöttek” – mondta Magyar, Semjén nevének említésekor sokan fütyültek.

A következő témakör az egészségügy, amire Magyar Péter szerint a Fidesznek 15 év nem volt elegendő a rendberakására, szerinte lezüllesztették és privatizálták az egészségügyet. „Mára minden oligarchának van egy csilivili magánkórházba” – hívta fel a figyelmet a Tisza elnöke.

Magyar bejelentette a Tisza miniszter-jelöltjét, ezek szerint Hegedűs Zsolt sebészprofesszor lenne a Tisza-kormány egészségügyi minisztere.

Varga Jennifer / 24.hu

Magyar Péter: Álszentség, Fidesz a neved

„Hallom megérkezett hozzátok a közpénz milliárdokon utazó vándorcirkusz, egy jól körbezárt helyre” – kezdte beszédét Magyar Péter, utalva a Fidesz délelőtti kampánygyűlésére. „Miniszterelnök úr, miért nem jön ki az emberekre”, tette fel a kérdést Magyar.

Magyar gyorsan rátért a gyermekvédelem helyzetére, amikor a Mikulás nap apropóján elárasztották a fideszes politikusok közösségi oldalait a cukiskodó mikulásos képek.

„Álszentség, Fidesz a neved!” – jelentette ki Magyar Péter, aki a Szőlő utcai botrány kapcsán sorolta a kérdéseket, hogyan mondhatták azt, hogy nem voltak kiskorú áldozatok a Szőlő utcában, hogy lehet, hogy a Szőlő utcai rémnek majdnem minden fideszes politikusnak van közös képe, hogyan működhetnek pedofil-hálózatok.

„Miért nem néz az áldozatok szemébe, miniszterelnök úr?” – tette fel a kérdést Magyar.

Varga Jennifer / 24.hu

Orbán egykori gazdasági államtitkára szerint teljes kudarc a kormány gazdaságpolitikája

A Tisza Párt gazdasági szakértője, Kármán András kezdi a felszólalások sorát. Orbán egykori gazdasági államtitkára kimondta, hogy a Fidesz gazdaságpolitikája teljes kudarcot vallott. Majd elmagyarázta mi a baj a kormány gazdaságpolitikájával a teljes kiszámíthatatlanságtól a magas kamatszolgálatig. Kármán a beszédét akár a közgazdász vándorgyűlésen is elmondhatta volna záporoznak a számok és adatok.

Elmagyarázta hogy mennyi pénzt „fog találni” a Tisza-kormány a rendszer átalakításával, a korrupció megszüntetésével és az uniós pénzek hazahozatalával, majd átadta a színpadot Magyar Péternek.

8 fotó

Előzetesen igen jó hírt közölt Magyar Péter

Magyar Péter délelőtt ismertette a 21 Kutatóközpont felmérését egy másik megyeszékhelyre, Nyíregyházára vonatkozóan. Ezek szerint a Tisza tarolna a korábban fideszes városban: jelöltjére, Gajdos László 67 százalék szavazna, a Fidesz jelöltjére csak 25 százalék a biztos szavazók között. A Tisza is toronymagasan vezet Nyíregyházán, a biztos szavazók körében 58 százalékot érne el, a Fidesz csak 27 százalékot a kutatás szerint.

Olvasói sztorik