Tényleges életfogytiglant kértek a két férfire, akik túlevésre kényszerítették és kivégezték zárkatársukat a Maglódi úti börtönben

Azért verték agyon, mert nem akart csicska lenni. A vádlottak szerint nem ők, hanem egy másik zárkatársuk verte halálra az áldozatot.

Többszörösen minősített emberölés miatt állítja bíróság elé a Fővárosi Főügyészség azt a két férfit, akik két évvel ezelőtt kegyetlenül kivégezték a zárkatársukat Budapesten, a Maglódi úti börtönben. Az ügyészség tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetést kért a bántalmazókra. Az áldozatnak nem segítő elítéltre határozott idejű fegyházbüntetést kértek.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a vádlottak tagadják, hogy halálra verték a sértettet. Szerintük mások bántalmazták a férfit a zárkában.

A három vádlott – egy 41, egy 30 és egy 54 éves férfi – és a későbbi áldozat másokkal együtt töltötte a jogerős büntetését ugyanabban a zárkában. A 41 éves és a 31 éves férfi a zárkába helyezésüket követően testalkatuk, erőszakos személyiségük és az ebből fakadó viselkedésük révén rögtön vezető szerepre törekedtek.

A domináns helyzetükben csak a hasonló testalkatú, 54 éves férfi tudott osztozni, aki képes volt hatni a két másik férfire. A két fiatalabb férfi volt, hogy súlyként használta a későbbi áldozatát. Előfordult, hogy egyik nap megtiltották neki, hogy egyen, majd pedig túlevésre kényszerítették. 

Ezt követően egyik zárkatársukat arra kényszerítették, hogy bántalmazza a sértettet, aki kényszerhelyzetében ennek kis mértékben eleget tett. Ezután a elkövető maga is erősen bántalmazni kezdte a későbbi áldozatot. Ennek hatására zárkatársuk életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A bántalmazók megtiltották neki, hogy az esti gyógyszerelosztáson részt vegyen. A brutálisan összevert férfi aznap éjjel belehalt a sérüléseibe. A hajnali zárkaellenőrzésen a büntetés-végrehajtási személyzet megkezdte férfi újraélesztését, de ez már nem járt eredménnyel.

– közölte az ügyészség.

Az 54 éves férfi végignézte a bántalmazást, de meg sem kísérelte leállítani a társait. Emellett sem az esti gyógyszerosztás alkalmával nem szólt a fegyőröknek, sem pedig a zárkában elhelyezett segélyhívó gomb megnyomásával nem jelzett, s nem segített a brutálisan megvert társának.

Az ügyészség tényleges életfogytiglant kért a bántalmazókra, míg a bűncselekményt végignéző társukra határozott idejű fegyházbüntetést indítványozott.

Kapcsolódó