A Mi Hazánk segítségével szavazta meg a fideszes elnököt a Pest vármegyei közgyűlés

Így kormánypárti maradt az elnök.

Bár a Fidesznek nincs többsége a Pest vármegyei közgyűlésben (egyedüliként az összes megye közül), a keddi alakuló ülésen mégis kormánypárti elnököt választottak – számolt be a Facebookon Buzinkay György. A DK politikusa megjegyezte, hogy a 46 fős testületben mindössze 21 tagú a kormánypárti frakció, emellett a Momentumnak 10, a Mi Hazánknak 8, a DK-nak pedig 7 képviselője jutott be.

Az alakuló ülésen a Mi Hazánk támogatásával mégis sikerült elérnie a Fidesznek, hogy ők adják ne csak az elnököt, hanem a három alelnököt is, míg a Mi Hazánk kapott két bizottsági elnöki tisztséget a Vármegyei Döntéselőkészítő Bizottságban és a Területfejlesztési Bizottságban – tette hozzá Buzinkay.

Frissítünk!

Cikkünk megjelenését követően a Momentum lapunknak küldött közleményében azt írta: „A Pest megyei közgyűlés mai alakuló ülésén kiderült, hogy innentől a Fidesz és a Mi Hazánk kéz a kézben vezetik a megyei közgyűlést, összenőtt, ami összetartozott.” Szemző Áron, a Momentum képviselője számolt be arról, hogy a közgyűlés amellett , hogy – a Mi Hazánk segítségével – megszavazta a fideszes elnököt, leszavazta a gödi Samsung-gyár iparűzési adóemelését is. „Tehát papíron hiába lett kisebbségben a Fidesz, a Mi Hazánk képviselői készségesen beálltak a nagykoalícióba. Ezzel eldőlt, hogy a következő öt évben is csak a saját érdekeik és a gödi Samsung akkumulátorgyár kiszolgálása érdekében fognak dolgozni” – fogalmazott.

 

Reagált cikkünkre a Mi Hazánk is, a párt lapunkkal közölte: ‚A Mi Hazánk Pest Vármegyei frakciója nem kötött koalíciót, és nem fogadott el közgyűlési alelnöki pozíciót sem. Minden előterjesztést külön fogunk megvizsgálni, ügyek mentén fogunk működni. (…) Most pusztán a működőképességet biztosítottuk, mert a másik opció az anarchia lett volna, az pedig nem érdeke az önkormányzatoknak, sem pedig a Pest vármegyei embereknek.”