Belföld

November elejéig biztosan letartóztatásban marad a cseh férfi, aki szexelt egy nővel a miskolci vasútállomásnál, majd elvágta a nő nyakát

Meghosszabbították annak a 26 éves cseh férfinak a letartóztatását, aki közösült egy 48 éves magyar nővel a miskolci Tiszai pályaudvarnál lévő bokros területen, utána pedig elvágta a nő nyakát – tudta meg a 24.hu.

Jogg Zsolt, a Borsod Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a Miskolci Járásbíróság egyetértett az ügyészi indítvánnyal, és november hetedikéig meghosszabbította a gyanúsított letartóztatását.

A nő és a bűncselekménnyel gyanúsított cseh férfi május elején együtt jelentek meg a miskolci Tiszai pályaudvaron, majd kézen fogva sétáltak a peronon. Később együtt mentek be az állomáson lévő  mosdóba is, majd innen elmentek egy üzemi területen lévő bokros részre. Itt a magyar nő levetkőzött, majd állva közösült a cseh férfival, aki ezt követően végzett vele.

A férfi beismerte a bűnösségét az elfogása utáni gyanúsítotti kihallgatása során. Elmondása szerint a pályaudvar környékén tartózkodott, sört és bort ivott, és megismerkedett a nővel. Mivel nyelvi nehézségeik voltak, ezért gesztikulálva megbeszélték egymással, hogy szexelni fognak.

Állítása szerint az aktus után dührohamot kapott, és elkezdte fojtogatni a nőt. Azt mondta, hogy ezután sötétség jött az agyára, majd arra eszmélt, hogy a földön fekszik és mind a két keze véres. És ekkor tudatosult benne, hogy megölte a nő
A cseh férfi ezt követően felszállt a vonatra, végül Füzesabonyban kapták el.

Az ügyész lapunknak elmondta, hogy azóta nem hallgatták ki folytatólagosan a bűncselekménnyel gyanúsított férfit, s még nem fejeződött be a nyomozás. Jelenleg a szakértői vizsgálatok teljesítésén és szakértői vélemények elkészítése zajlik, és a nyomozók azon is dolgoznak, hogy feltárják a gyanúsított korábbi bűnügyi előéletét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik