A 24 évig eltűntként kezelt Till Tamás szülei minden pénzüket beleölték gyerekük keresésébe

Gyűjtéssel segítene a családnak a bajai önkormányzat.

Gyűjtéssel segítene Till Tamás családjának a bajai önkormányzat. A 11 éves kisfiút 2000-ben gyilkolták meg, a család azonban a közelmúltig nem tudta, hogy mi történhetett a gyermekkel.

Az RTL Híradója szerint a Till család minden pénzét felemésztette, hogy az elmúlt 24 évben Tamást keresték. A fiú holttestét a nyáron találták meg egy tanyán betonba temetve. A rendőröket egy fiatal férfi vallomása vezette a tanyához, és kiderült, hogy a fiút az azóta elhunyt tulajdonos, egy helyi vállalkozó gyilkolhatta meg.

Till Mátyás, a fiú édesapja azt mondta a Híradónak, hogy az elmúlt évek alatt megpróbáltak félretenni, de az eltűntként kezelt gyermekük keresése elvitte mindazt, amit megspóroltak.

Amíg tudtunk dolgozni, és nem voltunk betegek, addig mindig úgy csináltunk, hogy minden pénzünket a Tamás keresésének szenteltünk, és meg próbáltunk gondoskodni, hogy idős korunkban, nyugdíjban legyen mihez hozzányúlni. De aztán történt ez a nagyon súlyos betegség

– mondta Till Mátyás. Az édesanya belebetegedett a fiú eltűnésébe.

A Baja Városért és Egészségéért Közalapítvány gyűjtést kezdett a család megsegítéséért. Lehoczky Ágnes a szervezet elnöke elmondta, hogy az édesanya stroke-ot kapott, és kerekesszékbe kényszerült, ezért minden fillérre szükség van, különösen most, hogy temetést is finanszírozni kell.

A család is szeretné méltón elbúcsúztatni a fiút, de egyelőre nem tudják, mikor tarthatják meg a temetést, mert a testet csak akkor kapják vissza a rendőrségtől, ha az igazságügyi szakértők befejezik a vizsgálatokat.