Takács Péter: Hihetetlen előrelépés lesz az új budapesti ügyeleti rendszer

Három speciális gyermekügyelet lesz a fővárosban. Eddig 261 budapesti háziorvos jelentkezett ügyelni.

A Bajcsy Zsilinszky Kórházban mutatta be pénteken az októberben induló új budapesti ügyeleti rendszert Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója és Takács Péter egészségügyi államtitkár. Utóbbi azt mondta, a rendszer nagy előnye az 1830-as hívószám bevezetése: ezt akkor kell hívni, ha „kisebb a baj”. Erre a feladatra kiképzett egészségügyi dolgozók veszik fel a telefont, akik triázsolnak, és eldöntik, milyen ellátásra van szüksége a telefonálónak.

Összesen 28 felnőtt ellátási hely lesz Budapesten, illetve három olyan ügyelet, ahol csak gyerekellátás zajlik majd. Takács Péter szerint csak gyermekellátásra dedikált gyermekorvosi ügyelet még nem volt a fővárosban.

A rendszer így épül fel Budapesten október 1-jétől:

Lesz két olyan ellátópont (egy Pesten, egy Budán), ahol nappali háziorvosi ellátást nyújtanak – gyakorlatilag bárki számára.

Számos mozgó egység is működik majd olyan kerületekben, ahol nincs fix ügyeleti pont.

Összesen több, mint 40 egység lesz szolgálatban: vagy a kórházak sürgősségi osztályának közelében, vagy olyan helyeken, amelyek nehezebben elérhetőek

– ismertette az államtitkár, aki szerint az új ügyeleti rendszer hihetetlen előrelépés lesz Budapesten a régihez képest.

Takács Péter azt is elmondta, nincs olyan kormányzati szándék vagy utasítás, hogy az eddigi rendelési időket meg kellene változtatni.

Ne változtassák meg a délután 4-től 8-ig tartó rendeléseket, mert azok a budapesti életvitelhez vannak szabva

– üzente a budapesti alapellátóknak az államtitkár, aki szerint „gond nélkül le fogjuk fedni az ügyeleti sávokat.” Szerinte a fiatalabb háziorvosok kezdenek rájönni, hogy jó pénzt kapnak az ügyeletért, ezért egyre többen vállalnak a kötelező kettőnél több ügyeletet. Hozzátette: nem emelik kettőről hatra a kötelező ügyeletek számát.

Csató Gábor arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy az új ügyeleti rendszer 2023. február 1-jei indulása óta 900 ezer beteg kereste meg az ügyeleteket, 93 százalék enyhe, helyben kezelhető panaszokkal.

Az OMSZ főigazgatója azt is közölte, hogy eddig 261 budapesti háziorvos jelentkezett ügyelni. Hozzátette: a rendszer indulásakor várhatók terheléses támadások. Folyamatosan monitorozni fogják ezt, és ígéri, ha ilyen nem történik, akkor a 1830-ra érkező hívásokat 30–40 másodpercen belül felveszik.