Meghosszabbította a bíróság Kiss László letartóztatását

Óbuda polgármesterét augusztus 14-én vették őrizetbe.

December 16-ig meghosszabbította a bíróság Kiss László óbudai polgármester letartóztatását – tudta meg a Magyar Nemzet Zamecsnik Pétertől, Kiss ügyvédjétől. A végzés nem végleges.

Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a bíróság a bizonyítás esetleges megnehezítése, bűnismétlés és a tanúk befolyásolásának veszélye miatt hosszabbította meg a gyanúsított letartóztatását.

Kiss Lászlót augusztus 14-én vették őrizetbe, majd a bíróság két nappal később elrendelte a letartóztatását. Kisst, valamint alpolgármesterét, a júniusban őrizetbe vett Czeglédy Gergőt minősített vesztegetéssel gyanúsítják.

Ahogy arról a 24.hu korábban beszámolt: Kiss László személyesen biztosított székhelyhasználatot a házában egy cégnek, amelyben feleségén kívül egy olyan személy töltötte be az ügyvezető-tulajdonosi posztot, aki egy másik cégével több milliós megbízásokat kapott az óbudai önkormányzattól azután, hogy Kiss Lászlót polgármesternek választották. A DK (beleértve Kisst is) a kezdetektől fogva azt állítja, hogy a vádak abszurdakpolitikai leszámolás zajlik.