Belföld

Tagadja a bűnösségét a karateedző, aki felrúgott egy hétéves kisfiút a szolnoki kalandparkban

Tagadta a bűnösségét az az 56 éves karateedző, aki úgy felrúgott egy hétéves kisfiút július 11-én a szolnoki kalandparkban, hogy a gyermek a levegőben megpördülve a fejére esett – tudta meg a 24.hu. A férfi azért bántalmazta a gyereket, mert nem akart felmenni a kalandpark mászó részére. 

Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta: a gyanúsított nem ismerte el a bűnösségét a folytatólagos kihallgatása során.

Tagadta, hogy bármilyen – akár pszichikai, akár fizikai – sérelem okozására kiterjedt volna a szándéka

– fogalmazott az ügyész, hozzátéve, a gyereknek semmilyen sérülése nem keletkezett.

A megdöbbentő eset azonban ennek ellenére is óriási felháborodást váltott ki országszerte. A Magyar Karate Szakszövetség a történtek után végleg eltiltotta a karateoktatástól A. Tibort, az edző egyesületét, a Yakuzák Sportegyesületet pedig kizárták a szervezetből. A férfit megfosztották a díjaitól, és a fekete övet sem viselheti tovább.

A. Tibor július 17-én az egyesülete honlapján közzétett közleményében kért bocsánatot a történtek miatt.

Mindent megteszek, hogy az igazságszolgáltatás munkáját támogassam, és csak remélni tudom, hogy nem okoztam lelki sérülést a kisfiúnak, akitől a helyszínen bocsánatot kértem, és minden tettemmel igyekeztem jóvá tenni a jóvátehetetlent. Ezúton kérek bocsánatot a szülőktől is, melyet nem remélek

– fogalmazott a férfi.

Két nappal később Orbán Viktor miniszterelnök is reagált a hatalmas felháborodást kiváltó ügyre. Úgy fogalmazott: tűrhetetlen az, ami történt, és következményekért kiált. Mint mondta, nem fordulhat elő olyan, hogy egy felnőtt gyereket bántson, a kormánynak pedig az a dolga, hogy aki nem tud ennek a felelősségnek megfelelni, az ne szervezzen tábort.

A Szolnoki Rendőrkapitányság július 29-én kiskorú veszélyeztetésével gyanúsította meg a karateedzőt. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény elkészültét követően azonban újabb gyanúsítást közöltek a férfivel: a már korábban közölt kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetése mellett súlyos testi sértés bűntett kísérletével is meggyanúsították. A rendőrség augusztus közepén lezárta a nyomozást, és vádemelési javaslattal továbbította az ügyészség felé.

Bár már közel egy hónap eltelt azóta, hogy a rendőrség megküldte az iratokat az ügyészségre, ennek elbírálására és az esetleges vádemelésre azonban szeptember végéig biztosan várni kell.

Az ügyész kérdésünkre elmondta, ennek az az oka, hogy a gyanúsítottnak és védőjének egy hónapot kell biztosítani az iratok megismerése után arra, hogy megtegyék az észrevételeiket és az indítványaikat. Ez  pedig csak a terhelt hozzájárulásával rövidíthető vagy mellőzhető. Mivel A. Tibor védője csak augusztus 27-én vette át az iratokat, ezért szeptember 27-e előtt nem kerülhet sor vádemelésre a törvény szerint.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik