Megvan az ítélet a bulinegyedben verekedők ügyében – videón a balhé

Bocsánatot kértek egymástól az elkövetők.

Ítéletet hozott a Fővárosi Törvényszék annak három férfinak az ügyében, akik két és fél évvel ezelőtt verekedtek össze a bulinegyedben.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint az ominózus éjszaka egy 22 és egy 23 éves férfi együtt szórakozott a bulinegyedben. Az ügy harmadik vádlottja, egy 31 éves férfi, aki szintén ittas volt, ok nélkül sértegetni kezdte a két huszonévest, ami miatt szóváltás alakult ki, és bántalmazták is egymást.

Ennek során a 22 éves úgy megütötte a 31 évest, hogy az tompítás nélkül hanyatt esett, tarkóját az útburkolatba ütötte, elveszítette az eszméletét és életveszélyes sérülést szenvedett. A 23 éves férfi  értesítette a mentőket és a 22 éves társával a helyszínen maradt.

Az idősebb terhelt később felépült. A Fővárosi Főügyészség a 22 éves férfit életveszélyt okozó testi sértéssel, a két másik vádlottat pedig csoportos garázdasággal vádolta meg. Az elkövetők beismerték és megbánták a bűncselekményeiket, s bocsánatot kértek egymástól.

A 22 éves férfi jelentős anyagi jóvátételt fizetett a 31 évesnek. A Fővárosi Törvényszék a váddal egyezően bűnösnek mondta ki a három férfit. A 22 évest két év börtönre ítélte, amelynek végrehajtását négy évre felfüggesztette, a 31 évest 300 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta, a 23 évest pedig két évre próbára bocsátotta. Az ítélet a 22 éves férfi kapcsán jogerős lett.