Belföld

Este nyolc után nem hagyhatja el lakását a Mercedes-sofőr, aki halálra gázolt egy biciklist az Árpád hídon

Mihádák Zoltán / MTI
Mihádák Zoltán / MTI

Szigorúbb bűnügyi felügyeletbe helyezte a Fővárosi Törvényszék azt a férfit, aki tavaly július elsején halálra gázolt a Mercedesével egy 26 éves, szabályosan közlekedő biciklist az Árpád hídon – tudta meg a 24.hu.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy továbbra is két gyanúsítottja van az ügynek. A halálos baleset baleset okozásával gyanúsított férfi esetében az ügyészség szigorúbb kényszerintézkedésért fellebbezett, s ez részben eredményre vezetett. Bár nem tartóztatták le újra a 34 éves a Mercedest vezető férfit, annyit azonban elértek, hogy ne járkálhasson éjszaka a fővárosban szabadon.

A Fővárosi Törvényszék akként változtatta meg a Budapest elhagyását megtiltó végzését, hogy a gyanúsított  este nyolc és reggel hét óra között nem hagyhatja el a bíróság által számára kijelölt lakást, így mozgása csak napközben terjedhet ki Budapest területére.

– közölte az ügyész.

Mihádák Zoltán / MTI

A versenyzésben résztvevő egyik BMW sofőrjét közúti baleset gondatlan okozásának vétségével gyanúsítja a rendőrség. Ő továbbra is szabadlábon védekezik.

A tragédiát egy spontán kialakult verseny okozta, melyben a Mercedes mellett két BMW vett részt, és mindhárom jármű jelentősen átlépte a sebességhatárt. A hajsza során a csaknem 700 lóerősre feltuningolt Mercedes sofőrje elvesztette uralmát a járműve fölött, és a szalagkorlátot átszakítva belerohant a kerékpárúton bicikliző 26 éves férfiba. Az elgázolt biciklis olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban meghalt.

A 34 éves Mercedes-sofőr beismerte bűnösségét, de tagadta a versenyzést a vallomásában. Azt elismerte, hogy gyorsan ment, de állítása szerint csak azért taposott a gázba, mert túl közel ért hozzá a mögötte gyorsan érkező BMW.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik