Belföld

Rendőrt hívott Tarsoly Csaba, amikor megpróbálták kilakoltatni a budai házából

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

A 24.hu információja szerint a Quaestor-cégek egykori vezetője, Tarsoly Csaba hétfőn rendőröket hívott, miután a II. kerületi házát felvásárló cég tulajdonosa megpróbálta elfoglalni az ingatlant, és azzal fenyegetőzött, hogy lecseréli a zárakat.

A Quaestor-ügy nyolc éve tartó tárgyalássorozata a végéhez közeledik, a per fővádlottja, a 77 milliárd forintos csalással vádolt Tarsoly a héten maga is felszólal a bíróságon, most azonban a kilakoltatás fenyegeti őt és családját.

A házat Tarsoly azon a Twins Szálloda Kft.-n keresztül tulajdonolta, amely a személyes érdekeltsége volt. Az építést annak idején a Quaestor 600 milliós kölcsönéből finanszírozták. A Twins az anyacég 2015-ös bedőlése után szintén  felszámolás alá került, amit egy idő után a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. vett át.

Az Opten cégadatai szerint az állami felszámoló cég az elmúlt években többször sikertelenül hirdette árverésre a 2000 négyzetméteres telken álló házat, a kikiáltási ár 538 millió forint volt. Az összeg nagy részét, 400 milliót a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. felszámolójának követelése tette ki.

Úgy tudjuk, hogy az ingatlant végül áprilisban adták el a nyergesújfalúi Akadémia Invest Kft.-nek, a szerződés szerint lakott állapotban. A cég Gimesi Sándor tulajdonában van, és évek óta nincsenek bevételei. Hétfőn Gimesi járt a Tarsolyéknál a ház átadását követelve, miközben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal emberei értékbecslést végeztek az ingatlanon.

Nem ez a módja az ingatlan átvételének, hiszen nincs jogerős bírósági ítélet a ház átadásáról

– mondta lapunknak Papp Gábor ügyvéd, hozzátéve, ő javasolta védencének, Tarsolynak, hogy a legjobb, ha a helyszínre hívja a rendőröket.

Az új háztulajdonos több órás vita után végül kora délután elhagyta az ingatlant.

Lapunk korábban számos cikkben foglalkozott az egykori Quaestor-birodalom jelentős értékű ingatlanainak utóéletével. A cikkekből kiderült, hogy ingatlanvagyon milliárdokat érő darabjai a kisbefektetők kártalanítása helyett a követelések tologatása után végül a NER prominenseinél, köztük Mészáros Lőrincnél és Tiborcz Istvánnál landoltak, holott a Nemzeti Nyomozó Iroda vagyon-visszaszerzési hivatala a Quaestor-csőd után bűnügyi zár alá helyezte őket.

Az egykori Quaestor-vezér a hónap elején a Blikknek nyilatkozva azt állította, volt esély az ügyfelek kötvénybefektetésének teljes megtérülésére, amit a cég ingatlanjai, például a Győri ETO komplexuma fedezett volna.

Ehelyett a felszámolók elkótyavetyélték a lefoglalt ingatlanokat, beruházásokat, így közismert vállalkozók és cégeik jártak jól ezek felvásárlásával. Sajnálatos, hogy mindezt nem vizsgálta ki a vádhatóság

– mondta Tarsoly, aki szerint a győri komplexumon kívül a mátraházi Bérc Hotel és az egykori Duna City-projekt területe is messze áron alul került az új tulajdonosokhoz, miközben ő két éven át előzetes letartóztatásban volt. Tarsoly szerint ezekben az ügyekben akár hűtlen kezelés miatt is indulhat eljárás.

Gimesi neve elsősorban az esztergomiak számára lehet ismerős. Eredetileg ő kezdett bele a Mária Valéria hídnál álló luxusszálloda építésébe, amit végül Hernádi Zsolt Mol-vezér fejezett be. Gimesi 2008-ban kapott építési engedélyt a szállodára, de hitelproblémák miatt kilenc éven át nem tudta befejezni az építkezést. A félkész épületet hosszú ideig hirdette, amíg végül 2018 végén Hernádi érdekeltsége, a Solva Property Kft. megvásárolta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik