Belföld

Fákat csavartak ki, pincéket árasztottak el, tetőket romboltak a hétfői viharok

MTI/Vajda János
MTI/Vajda János

Hétfőn kora délutánig 260 helyszínre riasztották a tűzoltókat az országon átvonuló viharok miatt – közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Mukics Dániel tájékoztatása szerint a hétvégén 244 esetben volt szükség a vihar miatt a tűzoltókra. A legtöbbször kidőlt fák és víz alá került pincék miatt hívták őket. A Vas vármegyei Nardán több mint 30 épület tetőszerkezetét rongálta meg az erős szél.

Azt írták, hogy hétfőn újabb viharok vonultak át az országon. A legtöbb beavatkozásra Nógrád vármegyében volt szükség. Bátonyterenyén és környékén sok fa utakra, házakra, kerítésekre dőlt. Több helyen az elektromos vezetékek is elszakadtak, emiatt helyenként áramkimaradások is előfordulnak.

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében Alsózsolcán az Arany János utcában villámcsapás következtében vált lakhatatlanná egy családi ház, hat lakója rokonokhoz költözött, ugyanitt egy másik családi ház tűzfala kidőlt, öt embert szintén rokonoknál helyeztek el – ismertette a szóvivő.

Mukics Dániel tudatta azt is, hogy Miskolcon egy sporttelep épületének tetejéről nagyjából háromszáz négyzetméteren tépte le a vihar a borítást. A sok eső miatt lakhatatlanná vált egy családi ház Diósgyőrben, nyolc lakója átmeneti otthonba került. Járdánházán 15 házat kellett 500 homokzsákkal megvédeni a házakba betörő víz ellen.

Nyékládházán szintén pincékbe folyt be a víz. Sok helyen kell beavatkozni Borsod mellett Szabolcs-Szatmár Bereg vármegyében is.

A közlemény szerint Győrben szintén több pince beázott. Vácon egy idősek otthonában a liftaknában gyűjt össze az esővíz.

A szóvivő hangsúlyozta: villámárvizeknél mindenki kerülje el az úton álló vagy hömpölygő vizet. Egy villámárvíz csatornafedeleket mozdíthat el, így már az egy centiméteres víz is veszélyes lehet, hiszen nem látni, mi van alatta. Ha áll a víz a pincében, sokszor magától elszivárog 1-2 órán belül. Ha mégsem, akkor kell hívni a tűzoltókat. Azonban tűzoltótechnikával csak a 30 centiméteresnél magasabb vizet lehet eltávolítani.

Az BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfő délben a honlapján azt írta, hogy helyszínről helyszínre haladva számolják fel a vasárnapi és hétfő reggeli viharok okozta károkat az ország hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltói. A legtöbb segélyhívás Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Győr-Moson-Sopron vármegyéből érkezett a műveletirányítási ügyeletekre.

A tűzoltókat jellemzően kidőlt fák miatt hívják. A 24-es főútra Gyöngyössolymoson és Egerbaktán dőlt fa, a 23-as főúton Pétervásárán és a 10-es főúton Pilisnél kellett eltávolítani egy forgalmat akadályozó fát – tudatta az OKF.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik