Kilencről, öt év börtönbüntetésre enyhítette a Debreceni Ítélőtábla annak a férfinak a büntetését, aki betört a volt szerelme házába és kilyukasztotta a gázcsövet azért, hogy a kiáramló gázzal megölje a nőt. Az ítélőtábla közleménye szerint ez a törvényi minimum, ami ebben az ügyben adható.
Az elsőfokú ítélet szerint a férfi és a nő között 2021 nyarán szerelmi kapcsolat alakult ki, de ez az év végére megromlott a férfi italozása miatt. Bő két évvel ezelőtt azonban ismét felvették egymással a kapcsolatot. A férfi betört a nőhöz, amíg az dolgozott, majd kilyukasztotta a tűzhelyhez csatlakozó gázcsövet több helyen is azért, hogy a kiáramló gázzal megölje a nőt.
A délelőtt folyamán a nő az egyik munkatársával hazament, hogy a sérült gázcsövet kicseréljék, azonban a házba lépve azonnal észlelte a gázszagot. A nő elzárta a gázcsapot és értesítette a rendőrséget. Az elkövető kilenc évet kapott első fokon, de a védőjével együtt felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.
A Debreceni Ítélőtábla Háger Tamás vezette tanácsa jelentősen módosította az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást és öt év börtönre enyhítette az elkövető büntetését. Enyhítő körülményként értékelte a tettes büntetlen előéletét, az eshetőleges szándékot és azt, hogy a cselekmény nagyon távoli kísérletnek tekinthető, és hogy senki nem sérült meg. Az ítélet jogerős.