Belföld

Vitézy Dáviddal kampányolt Kovács Gergely

Kovács Gergely Facebook-oldala
Kovács Gergely Facebook-oldala

Dávid (38) közgazdász, közlekedési és város-mobilitási szakértő, hegyvidéki lakos is Kovács Gergelyre szavaz a XII. kerületi előválasztáson

írta a Magyar Kétfarkú Kutyapárt társelnöke, hegyvidéki polgármesterjelölt a Facebookján. Kovács Gergely a szöveg mellé egy képet is megosztott, amelyen a párt másik társelnökével, Döme Zsuzsanna ferencvárosi alpolgármesterrel és Vitézy Dávid főpolgármester-jelölttel pózol a Szél Kálmán téren.

Kovács Gergely a héten Partizánon rendezett polgármesterjelölti vita során elmondta, hogy pártja egyetlen főpolgármester-jelölt mögé sem áll be a június 9-i önkormányzati választáson, így az LMP és több civil szervezet színeiben induló Vitézyt sem támogatják. Vitézy azonban helyi lakosként a hegyvidéki előválasztáson szavazatával támogatja Kovácsot, aki a Partizánon azt is elmondta, hogy a korábbi közlekedési államtitkár segít majd neki a kerületi közlekedési programjának kidolgozásában. Kendernay János, aki eredetileg az LMP színeiben lett volna polgármesterjelölt az előválasztáson, már csütörtökön közölte, hogy Kovácsra szavaz.

Az e héten megrendezett hegyvidéki előválasztáson, melyen vasárnapig lehet szavazni, arról döntenek, hogy ki legyen a Fidesz kihívója júniusban. Kovács mellett a Momentum színeiben induló Farkas Csaba, a kerület egykori rendőrfőkapitánya és a civil szervezetek által támogatott Visi Piroska van még versenyben.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik