Belföld

Molnár Zsolt mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezte Polt Péter, az ügyészség szerint 40 millió forint kenőpénzt vett át

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Befolyással üzérkedés bűntette miatt Polt Péter legfőbb ügyész indítványozta Molnár Zsolt MSZP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.

Az ügyészség közleménye szerint a BKV 2019 elején közbeszerzési eljárást indított a telephelyein teljesítendő informatikai üzemeltetés és fejlesztés szolgáltatásra. A közbeszerzési eljárásra egy kft. tett ajánlatot. Baja Ferenc volt miniszter és egykori szocialista országgyűlési képviselő, jelenleg az MSZP-választmány elnökhelyettese 2019 júniusában Budapesten találkozott egy, az ajánlatot tevő gazdasági társaság működésében jelentős befolyást gyakorló férfival, aki stratégiai és üzleti kérdésekben döntött. A volt miniszter a kft. tendernyertességének esetére 30 millió forint készpénzt kért azért, hogy a szerződés létrejöttét és fenntartását – politikai befolyásának érvényesítésével – ne akadályozza, írja az ügyészség.

A gyanú szerint Molnár Zsolt a korrupciós megállapodásról értesülve megkérte Baját, hogy számára is kérjen a férfitól 40 millió forintot azért, hogy a szerződést ő se támadja. A volt miniszter az ügyészség szerint 2019 júniusában egy újabb találkozó keretében Molnár kérését tolmácsolta a férfinak. A kft. tendernyertességét követően

a férfi 2019. augusztus 6-án, Budapesten 40 millió forintot adott át Molnár Zsoltnak.

Molnár Zsolttal szemben a büntetőeljárás lefolytatására, így a tényállás részleteinek további tisztázására – a mentelmi jog felfüggesztését követően nyílik lehetőség, olvasható az ügyészség közleményében. (Közvádas ügyekben az Országgyűlés a szokásjog alapján mindig a mentelmi jog felfüggesztése mellett dönt.)

Molnár már két évvel ezelőtt, amikor az ügy a 2022-es választási kampányban előkerült, azt közölte, hogy maga kezdeményezi mentelmi jogának a felfüggesztését. Molnár Zsolt érintettségét, amint korábban a Magyar Nemzet megírta, Fuzik Zsoltnak, a BKV és a CBA volt informatikai vezetőjének a vallomására alapozzák a nyomozóhatóságok. A lap szerint Molnár a belvárosi Olimpia parkban vett át 40 millió forintot, és a táska pénz fejében megígérte, hogy két évig nyugta lesz az őt lefizető cégnek.

A szocialista politikus két éve tagadta a vádakat, és azt mondta, hogy magánvádas büntetőeljárást kezdeményez nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért Fuzik Zsolt és az ő hazug vallomását elsőként közlő sajtóorgánum ellen.

Frissítünk!

Baja Ferenc kérdésükre elmondta, őt – bár nem képviselő – nem gyanúsították meg az ügyben, igaz, már ő is kapott értesítést a nyomozóhatóságtól, hogy meghallgatják. A volt szocialista miniszter cáfolta Fuzik állításait. Elmondta, többször találkozott Fuzikkal, aki megpróbálta meggyőzni őt arról, hogy a SYS Kft. – amely elnyerte a BKV informatikai üzemeltetését —  alkalmas a feladatok ellátására, ám ezt Baja állítása szerint mindig is vitatta. Hangsúlyozta, hogy egyetlen forintot, se más kedvezményt nem kért és nem kapott. Szerinte az újabb választás közeledtével ismét politikai ügyet akarnak kreálni ellenük.

 

Molnár Zsolt közleményben reagált. Azt írta: „A rendszerváltás óta eltelt idő legnagyobb közéleti botránya rázta meg az elmúlt időben Magyarországot, mely során a magyar társadalom és az ellenzéki politika közösen akkora nyomást gyakorolt a kormányra, hogy kénytelenek voltak több hű emberük kezét elengedni. A Fidesz ezért követ el most mindent, hogy ellehetetlenítse az ellenzéki pártokat és a vezető politikusokat. Most épp én kerültem sorra.” Megismételte: nem fogadott el kenőpénzt, semmilyen törvénytelen dolgot nem tett. „Koholt vádak alapján próbálnak besározni, hiszen tudjuk, hogy vádalku során nem kell igazat mondani. Ismét kampány van, ismét személyes támadásokkal próbálják elterelni a figyelmet a valóságról” – fogalmazott.

Fuzik vallott Molnár és Baja párttársaira, Horváth Csaba zuglói szocialista polgármesterre és Tóth Csaba akkori zuglói MSZP-s országgyűlési képviselőre, a párt XIV. kerületi elnökére is. Előbbit gyanúsítottként hallgatták ki, és házkutatás is volt nála, valamint az általa vezetett önkormányzatnál, utóbbinak még a 2022-es választás előtt – amelyen már nem indult – felfüggesztette a parlament a mentelmi jogát. Velük szemben az fogalmazódott meg, hogy a tervezett zuglói fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek egy gazdasági társaságot, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt. Fuzik azt állította, hogy Horváth Csabának 3–4 alkalommal adott át összesen 10–12 millió forintot, mg Tóth Csaba havonta 10–11 millió, összesen minimum 250 millió forinthoz juthatott így hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik