Közélet

Magyar Nemzet: Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója 40 millió forint kenőpénzt vett át

MTI/Soós Lajos
MTI/Soós Lajos

Molnár Zsolt szocialista országgyűlési képviselő 2019 második felében 40 millió forint vesztegetési pénzt vett át – állítja a Magyar Nemzet egy a lap birtokába jutott vallomásra hivatkozva.

A napilap megszerezte Fuzik Zsolt – a BKV és a CBA volt informatikai vezetője – gyanúsítotti vallomásának egyes részleteit. A lap szerint a költségvetési csalással gyanúsított férfi 2021 őszén vádalkut kötött a nyomozókkal és több általa ismert, politikusokat érintő bűncselekményről is beszámolt. Ez alapján Horváth Csaba Zugló szocialista polgármesteren és Tóth Csaba MSZP-s országgyűlési képviselőn kívül Molnár Zsolt is részesült a vesztegetési pénzekből. A lap szerint Molnár 40 millió forintot vett át az Olimpia parkban, és a táska pénz fejében megígérte, hogy két évig nyugta lesz az őt lefizető cégnek.

A most ismertetett vallomásban a lap szerinz Fuzik azt mondta:

Molnárral 2019. augusztus 6-án találkoztak délelőtt 10 órakor a Casa Bianka étterem előtt, az V. kerületben, ahonnan az Olimpia parkba sétáltak. Fuzik a pénzt egy fekete bőr Hugo Boss irattáskában vitte magával. A parkban leültek egy padra, majd odaadta a politikusnak a táskát, aki megköszönte és azt mondta: „rendben vagyunk”. Fuzik Zsolt vallomásában megemlítette, hogy a táskát nem kapta vissza.

Fuzik az ismertetett vallomás alapján elmondta azt is, Molnár 40 milliót kért, a társa 30-at.

Molnár Zsolt a vesztegetésről szállingózó hírekre a múlt héten pénteken az ATV-ben reagált. Közölte, valóban találkozott Fuzik Zsolttal és egy padon ülve beszélgettek az Olimpia parkban, de tagadta, hogy pénzt vett volna át a férfitól. Az MSZP pártigazgatója szerint az ügy arról szól, hogy Fuzik Zsolt egy vádalkuban a saját bőrét menti, ezért állt elő ezzel a rá vonatkozó rágalommal, és a dolog azért került most a felszínre, mert a választási kampány közepén vagyunk, és az ügyészség ilyenkor nálunk komoly szereplőjévé szokott válni a politikai életnek, egyébként pedig az ilyenkor elővett ügyek „a választásokat követően nagyrészt kifújnak”. Molnár szerint ha a történetből bármi igaz, akkor neki „a dutyiban a helye”, az anyja meg hozza majd a bablevest neki.

A Magyar Nemzet korábbi cikkei szerint Fuzik vallott Horváth Csaba zuglói szocialista polgármesterre, és Tóth Csaba zuglói országgyűlési képviselőre is. Előbbit már gyanúsítottként hallgatták ki, és házkutatás is volt nála, valamint az általa vezetett önkormányzatnál, utóbbi mentelmi jogának felfüggesztését pedig Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte az Országgyűlés elnökénél.

Kapcsolódó
Korrupcióval gyanúsítják az MSZP-s Tóth Csabát, egy vallomás szerint 250 millió forinthoz jutott így hozzá
Polt Péter indítványt tett az Országgyűlés elnökénél a szocialista országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik