Belföld

Magyar Péter: Két nap alatt elégettek 20 millió forintot a lejáratásomra

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

Az elmúlt napokban ráfordult a Megafon Magyar Péterre, Varga Judit exférjére, aki a Novák Katalin lemondásához és a volt igazságügyi miniszter visszavonulásához vezető kegyelmi ügy miatt kicsekkolt a NER-ből. A fideszes beszélőfejek bohócnak, hibbantnak és önimádónak bélyegezték Magyart, akit csak a Varga Judit iránti tiszteletből viseltek el, és akivel a munkatársai sem voltak elégedettek (ehhez képest korábban Deák Dániel még vígan lájkolta Magyar képeit).

Magyar az ellen zajló lejáratók kampánynak szentelte legutóbbi posztját. Felidézte: a miniszterelnök sajtófőnöke két napja még úgy nyilatkozott, hogy reménytelen helyzetben lévő kétségbeesett ember próbálkozásaival nem foglalkoznak.

Azóta a propagandistáik két nap alatt elégettek 20 millió forintot a lejáratásomra és hecckampányba néhány levitézlett »zenészt« is bevontak

– írta Magyar, utalva arra a Nagy Feróra, aki azzal vádolta meg őt, hogy visszaszart a fészekbe.

Tényi István volt fideszes politikus közérdekű bejelentést tett a rendőrségen azok miatt a kijelentések miatt, melyeket Magyar a Partizán-interjúja során tett. A rendőrség később közölte, hogy nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, kényszerítés, tiltott adatszerzés és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomozást indított.

Ma azt is megtudhattuk, hogy elrendelték a nyomozást néhány általam felhozott ügyben. De mindenki legyen nyugodt, az eljárás az én ellehetetlenítésemet célozza majd

– fogalmazott, hozzátéve, hogy a holnapi kormányinfón is számít „pár kedves szóra”.

Kapcsolódó
Maffiás példát hozott Pesty László, miért félti Magyar Pétert
95 százalékban ért egyet Varga Judit volt férjével, aki szerinte azonban nála többet kockáztat. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik