Belföld

Lázár kezdeményezte a személyes meghallgatását az Alkotmánybíróságnál

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Ha lehetőséget kapok rá, személyesen szeretném megvédeni a kastélytörvényt az Alkotmánybíróságon! – írta Lázár János pénteken Facebook-oldalán, miután az Alkotmánybíróságra küldte Novák Katalin köztársasági elnök a törvényt. Ezt követően a miniszter kommunista reflexnek minősítette az általa favorizált kastélyprogram megtorpedózását.

Lázár a pénteki posztban azt írta, „az Építési és Közlekedési Minisztérium kidolgozott egy törvényt, amely képes ellenőrzött módon bevonni a magántőkét kiemelt műemlékeink megőrzésébe és fenntartásába”. Szerinte ugyanis az állam egyedül nem bírja sem felújítani, sem fenntartani ezt az örökséget.

Ezt a gyakorlatot nem szabad folytatni. Ha azonban lehetővé tesszük, hogy egyes nagyvállalatok, felelős szervezetek, önkormányzatok vagy egyházak örökbefogadhassanak egy-egy ilyen műemléket, akkor a nemzeti örökségünket is megőrizzük és még közpénzt is megtakarítunk

– fogalmazott a miniszter, aki szerint a kastélytörvény arról szól, hogy „megőrzi és kifényesíti a családi ezüstöt, nem pedig elkótyavetyéli, hiszen a lehetőséget erős jogi garanciákhoz köti”.

Lázár pénteken, mint írta, hivatalosan is jelezte az Alkotmánybíróságnak, hogy kezdeményezi személyes meghallgatását.

Meg kívánok jelenni a taláros testület teljes ülésén, hogy megvédjem a törvényt, amelynek a támogatását az Elnök asszony egyedül nem merte vállalni. Vagy azért, mert félreértette annak szövegét, vagy azért, mert jó pontot akart szerezni azoknál, akik ellenzik a törvényt. Csakhogy az ellenzők nem szakmai, hanem politikai alapon támadják az új jogszabályt: szándékosan összemossák a magántőke ellenőrzött bevonását a magánosítással, a nemzeti vagyon megőrzését annak eltékozolásával.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik