Belföld

„Mostanra érett össze a gondolatmenet” – indokolta Donáth Anna a DK elleni fellépése időzítését

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Előbb fogja a Momentum felszámolni magát, mint hogy bejelentkezzen az ellenzéki túlélő szerepére, és Gyurcsány Ferenctől kérjen engedélyt a létezésére

– mondta Donáth Anna a Momentum EP-képviselője a Telexnek adott interjújában.

Politikai pártként szerinte addig van értelme a Momentumnak, ameddig vannak választói, pártja pedig – mint mondta – „nem a többi ellenzéki párt barátjaként, ellenségeként, szolgájaként vagy kiszolgálójaként” jött létre, hanem egy új politikai generációt és egy új politikai kultúrát lát benne.

A hétfőn közölt interjú apropója, hogy a Válasz Online című lapban Donáth Anna még októberben éles hangú kiáltványt közölt, amelyben Gyurcsány Ferenc pártját, a Demokratikus Koalíciót (DK) politikai értelemben a „hazugság kultúrájához” sorolta, és ezzel a Fidesz mellé helyezte. Noha az október második felében megjelent szöveget később többen hadüzenetként értelmezték, Donáth Anna az interjúban tagadta ezt. Azt mondta, az álláspontját nem hadüzenetként fogalmazta meg, „hanem száraz tényközlésként”.

Az interjúban a lap rákérdez a korábban megjelent szöveggel kapcsolatos főbb kritikai észrevételekre, így az időzítésre is. Arra a kérdésre, hogy miért nem a 2021-es ellenzéki előválasztás előtt állt elő az állásfoglalásával, illetve miért nem az országgyűlési választások után közölte a véleményét, hogy a DK-val nem lehet kormányt váltani, úgy válaszolt:

mostanra érett össze az a gondolatmenet, amely részleteit egyébként már nagyon sokszor megfogalmaztam különböző fórumokon.

A képviselőnőtől megkérdezték, miért tárgyal épp a napokban is a Momentum vezetése a DK-val, ha a pártot a kormányváltás gátjának tartja, s miért nem szakítják meg a tárgyalásokat, ha a DK szerintük a hazugság politikáját képviseli. Donáth erre úgy felelt: a helyi tárgyalások arról szólnak, hogy az önkormányzatokban hogyan tudják a helyi érdekeket a legjobban képviselni. Pártja, mint mondta, helyi szinten továbbra is együtt szeretne működni, ők ugyanis a jelöltek minőségét nézik, és nem a pártlogókat. Szerinte a Momentum az elmúlt években megmutatta, hogy ki mer állni, ha valahol morális kifogása van. Példaként említette erre, hogy 2021-ben, az országgyűlési választások előtt szorgalmazták a zuglói előválasztást, melynek eredményeképpen ma Hadházy Ákos a kerület országgyűlési képviselője. Donáth azt mondta, nem véletlenül jelölik Rózsa Andrást sem polgármesternek Zuglóban, Horváth Csaba ellenében. Szerinte tehát pont Zugló példája mutatja meg, hogy mekkora szükség van politikai kultúraváltásra.

Az EP-képviselőt azzal is szembesítették, hogy a közvélemény-kutatások szerint a Momentum az országgyűlési választások óta vesztett a támogatottságából. Felidézik: a Szabad Európa cikke szerint egyenesen leforrázta a párt tagjait a Medián szeptemberi felmérése, amelyben a teljes népesség körében 4, a pártválasztók körében pedig 6 százalékra mérték a pártot. Arra a kérdésre, mi az oka, hogy a Momentum támogatottságban nem tudja megközelíteni az által kritizált DK-t, Donáth Anna rámutatott: egyik ellenzéki párt sem tudta érdemben növelni a támogatottságát az elmúlt egy évben, még a DK sem.

Engem az a tendencia forrázott le, hogy egyikünk se lépett előre egy tapodtat sem

– fogalmazott a képviselőnő.

Az interjúban azt is mondta: szeretné lebontani azt a negatív mítoszt, mely szerint a Momentum elporladt volna a 2022-es választás óta. Szerinte igaz, hogy a Momentum társadalmi támogatottsága megrekedt a 8 százalékos szinten, ez azonban azért van, mert a választók azt látják, hogy benne ragadt „az ellenzéki mocsárban”. A képviselő szerint a választók nem látják a Momentum politikai ajánlatát, és ebben igazat is ad nekik. Arra a kérdésre, hogy mi a Momentum politikai ajánlata, az EP képviselő úgy válaszolt:

Egy olyan új politikai együttműködés motorjai szeretnénk lenni, amiben vállt vállnak vetve, harcostársakként állunk ki egymásért. Ehhez keressük a szövetségeseket.

Az európai parlamenti választások esélyeit latolgatva az interjúban kitérnek arra is, hogy a legutóbbi mérések szerint a párt egy mandátumra számíthat jövőre az EP-ben. Erre a felvetésre Donáth azt mondta, nem lehet úgy nekimenni egy kampánynak, hogy a bukás jár a fejükben, és győzelemre készülnek. Hozzátette azonban: bármi is lesz június 9-én az EP-választás eredménye, vállalni fogja a felelősséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik