Belföld

Közmunkára ítélhetik a magánnyomozót, aki nyomkövetőt szerelt fel egy féltékeny nő férjének autójára

Egy Pest környéki magánnyomozó még tavaly kapott megbízást egy féltékeny nőtől, hogy megfigyeljen egy férfit, ezért a hűtlenséggel gyanúsított célszemély munkahelye előtt parkoló autóján titokban elhelyezett egy apró jeladót, amit egy balassagyarmati autószerelő műhelyben kiszúrtak, írja a Blikk.

A műhely egyik szerelője a lapnak arról beszélt, tavasszal jelentkezett náluk a nyári gumiabroncs cseréjére az ügyfél, ő hozta az új abroncsokat, ők csak a szerelést vállalták.

Amikor felemeltük az autót és leszedtük a kerekeket, rutinszerűen megnéztük a futóművet, kerékdobot, s megállt bennünk az ütő, amikor ott volt egy pirosan villogó doboz. Láttunk elég filmet ahhoz, hogy akár bombának is nézzük a gyufás skatulyánál is kisebb műszert. Megkérdeztük az ügyfelet, tud-e róla, hátha ő tette a kocsira a lopott autó megtalálását is megkönnyítő szerkezetet, ám ő is megdöbbent. Annyit mondott, a zöld szemű szörny állhat a háttérben

– emlékezett vissza a történtekre R. Bence, a műhely szerelője.

Az autó tulajdonosa a műhelyből hívta a rendőröket, akik megállapították, hogy egy GPS-nyomkövetővel ellátott kínai szerkezetről van szó, ami egy belehelyezett SIM-kártya segítségével a hozzá rendelt telefonra sugározza az autó helyzetét, mozgását.

Miután kiderült, hogy a jeladót nem nyomozást végző szervezetek szerelték fel a kocsira, az autó tulajdonosa feljelentést tett.

A Blikk cikke szerint a hatóság tiltott adatszerzés bűntettével vádolta meg telefonkártya alapján beazonosított magánnyomozót, aki pénzbüntetésre, közérdekű munkavégzés büntetésre számíthat, és a magánnyomozói kamarából is kizárhatják.

Egri Alexandra Ágnes, balassagyarmati ügyészségi szóvivő a lap megkeresésére közölte, hogy a nyomozást a rendőrség befejezte, a vádhatóság pedig elrendelte a lefoglalt jeladó készülék és a hozzá tartozó SIM-kártya elkobzását, vagyis ezt az eljárás után sem kapja vissza a vádlott, hanem megsemmisítik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik