Karmelitológia – az új tudomány

Csillag István – Mihályi Péter: Rossz helyre ment a pénz – visszavonhatatlanul

Áll a bál a közoktatásban, az egészségügyben, a közigazgatásban, létszámhiányra panaszkodnak a rendőrök és a határvadászok, nincs elegendő pénztáros a vasútnál, a szupermarketekben hiány van árufeltöltőből, a Balaton partján sok vendéglátóhely zárva fog maradni a nyáron, mert nincs elegendő szakács és felszolgáló.  Ha a tornatanárnak kell bemennie a fizikaórára, a kórházakban 12 órás műszakban dolgozó ápolónők túlságosan fáradtak ahhoz, hogy emberségesen ápolják az idős betegeket, az úttesten kártyázó betanított munkások nincsenek rendesen betanítva, az közép- és hosszútávon könnyen belátható károkat okoz.  Azt viszont nem könnyű átlátni, hogy ezek nem különálló problémák, amelyeket egymástól függetlenül kellene és meg is lehet oldani. Megpróbáljuk elmagyarázni, hogy miért nem.

A konjunktúrajelentések a gazdaságpolitika lenyomatai. Kevesen tudják, hogy a cégek szándékai, tervei és azok megvalósítását gátló akadályok feltérképezésére mindenütt a világon, így hazánkban is negyedévente konjunktúra tesztek készülnek. Ezek elkészítéséhez a cégek összességét jól reprezentáló vállalati kört kérdeznek meg: mit várnak a következő időszakban (kibocsátásnövekedést, stagnálást, hanyatlást), mit terveznek (létszámbővítést, gépvásárlást stb.), terveik megvalósításának mik az akadályai (kereslethiány, szakképzett munkaerő hiánya, pénzhiány, a gazdasági környezet bizonytalansága, anyag- és alkatrészhiány stb.). A magyar gazdaság aktuális problémáit vizsgálva a válaszok közül a legérdekesebb a termelésbővítési szándékokat korlátozó tényezők megnevezése. Hiszen, ha sok mindenben nem is, de abban a mértékadó magyar közgazdászok között egyetértés van, hogy az életszínvonal emelésének legfontosabb eszköze a vállalatok termelésének növelése.

Bauert Tamás: Hol keressünk felelőst?

Ha Ferencvárosba visz az utam, irigykedve arra gondolok: míg amit egykor egy szabad demokrata miniszter vagy akár a parlamenti frakció épített, azt a fideszes utódok nyomtalanul lerombolhatták, Gegesy Ferenc, az egyik legjobb egykori szabad demokrata polgármester műve megmarad, visszavonhatatlanul jobbá, szebbé tette a kerületet. Időről-időre megírja véleményét országos gondjainkról, legutóbb az ellenzéki politikusok felelősségéről (A rendszerfenntartó ellenzék felelőssége, március 17.), az én cikkemmel (Kiút a kiúttalanságból, És, január 27) is vitatkozva. Részletesen elemzi, hogy mi minden történt az ellenzéki oldalon a 2010-et követő három választást megelőzően, ami a Fidesz újabb kétharmados győzelmeihez vezetett. Sok igazság van abban, amit a baloldali politikusok önző viselkedésével kapcsolatban leír, s aminek alapján őket teszi felelőssé azért, hogy megszilárdult Orbán rendszere. Két dologban azonban nem győzött meg.

Először, ha felidézzük a 2010-es első kétharmados győzelmet követő további három választást, be kell látnunk: a Fidesz legyőzésére vállalkozók minden erőfeszítése reménytelen vergődés volt azok között a feltételek között, amelyeket az első kétharmados többség birtokában, az 1989-90-ben kialakult magyar demokrácia írott és íratlan normáival szakítva alakított ki. A korábbinál is erősebben többségi választási rendszer, a médiaviszonyoknak a hatalmon levők javára történő teljes átszabása, eszmei-politikai hegemónia lépésről-lépésre történő felépítése – mindezzel szemben az ellenzéknek nincs, és az idő múlásával egyre kevésbé lehet eszköze.

Kenesei István: Karmelitológia – az új tudomány

A Magyar Tudományos Akadémia újabb közgyűlésre készül, s ezt olyan viharos változások veszik körül, hogy az érdekeltek, beleértve a sajtót is, nem győznek spekulálni, mi miért történik. Mint arról már korábban beszámoltam, megbízatásának lejárta előtt menesztették Birkner Zoltánt, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnökét, azután váratlanul felmentették a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnökét, Pomázi Gyulát, végül az MTA alól kiszervezett Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) elnöke, Maróth Miklós is lemondott. Jóllehet ezt nem kellene ugyanazon a lapon említeni, de a Magyarságkutató Intézet élén történt minapi vezetőcsere is beleillik ebbe vonalba, ugyanis az eddig felsorolt intézmények mind a tavaly nyáron hivatalba lépett kulturális és innovációs miniszter, Csák János felügyeleti körébe tartoznak.

A közgyűlésén éles viták nem várhatók. A hároméves mandátumok lejárván szinte az összes poszton lesz tisztújítás, de az ellenjelöltek ilyenkor szokásos távolmaradása miatt a vezetők (elnök, főtitkár, főtitkárhelyettes, alelnökök) újraválasztása nem kétséges, és csupán három elnökségi tag posztján kell több jelentkező között dönteni. Aki izgalomra vágyik, annak még három évet várnia kell, amikor is teljes váltásra kerül sor az összes említett pozícióban. Addig pedig a feltehetőleg nagy többséggel megerősített jelenlegi elnökségbe vetik az akadémikusok a reményeiket, hogy egyszer csak irányt vált a széljárás, és visszakerülhet az MTA keretébe az onnan négy éve kimetszett kutatóhálózat. Hiszen három éve Freund Tamásba is azzal a nem is nagyon titkolt vágyakozással helyezte a bizalmát az 58 százalékos többség, hogy a kormányfőhöz fűződő jó kapcsolata segít majd visszaállítani a status quo-t. Freund azonban csak Csák Jánossal tud tárgyalni, és ez úgy látszik, nem elég magas szint a Karmelita kolostorból vezényelt meteorológiai fordulathoz. Mivel pedig Csák diplomáciai készségét dicsérni szokták, még az is elképzelhető, hogy hosszú évek óta először a reszortminiszter reprezentatív jelenlétében nyitják meg az idei közgyűlést. És akkor találgathatunk majd, milyen ajándékot hoz – hacsak nem a mondabeli görög módra teszi azt.

Széky János: Vergődik a dínó

Bejárta a világot (na jó, a nyugati világot) az a fotó, amin Szijjártó békéről és biztonságról prédikál Nagy-Magyarország körvonalai előtt. A világ pedig nem értette

Egész pontosan: az Orbánnak kijáró húsz helyett tizenöt piros-fehér-zöld zászló előtt adott elő, két szellemtérképtől közrefogva, melyeken éles neonkék vonallal voltak jelölve a mai Magyarország határai és elmosódóbban, de szintén neonkékkel a Trianon előtti határok (az elmosódó fénykörvonal régi filmes eszköz a kísértetek jelzésére, amik ott vannak, de mégsincsenek ott). A Fidesz nevű álpárt (valójában hajtószíj, arra kell, hogy amit nem lehet rendelettel elintézni, azt megszavaztassák a Duna-parti csodapalotában) rendezvényének az a címe, hogy Parlamenti Szalon (úgy szalon, ahogy ez parlament). A Várkert Bazárban tartották, és a politikai hatalomnak, ha jól látom, nem volt annyira fontos, hogy az MTI hírt adjon róla. A kívülállók első szinten csak a közösségi médiában láthatták a díszletet (Facebook, TikTok), de arra elég volt, hogy eljusson a világ érdeklődő részéhez. Amelyik nem értette.

A Fidesz-frakció, illetve Szijjártó elegáns vizuális gesztusa ráadásul kapott egy kis gellert azáltal, hogy a szentbeszédnek az ukrajnai béke volt a tárgya, mármost Nagy-Magyarországhoz a mai Ukrajna egy nemzetközi jogban elismert része is hozzátartozott. Az ukrán külügyminisztérium a jelek szerint nem izgatta magát, nekik bőven elég, hogy a magyar miniszter rendszeresen fotózkodik és köt hosszú távú megállapodásokat Ukrajna háborús és népirtó ellenségének vezetőivel (mindent üdvözült mosolyok kíséretében; viszont a saját Facebook-oldalának követői elől különféle fotótrükkökkel ügyesen eltitkolja a tényt, hogy a kijivi kolléga, Dmitro Kuleba mellett volt kénytelen ülni az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén). Függetlenül attól, hogy az ukránok milyenek, ők már rég elkönyvelték, hogy a magyarok meg ilyenek.

Mondom, a külvilág ezt nem érti, ennek az lehet az egyetlen oka, hogy a külvilág buta, velünk, magyarokkal ellentétben, és képtelen felfogni, hogy ha a miniszterelnök futballsálján vagy a kormánypárt rendezvényén, a külminiszter mögött Nagy-Magyarország-térkép van, abban semmi, de az égadta világon semmi revizionizmus nincs, ártatlan politikai folklór. Jó esetben azt jelzi, hogy mindezek a politikai tényezők felelősséget éreznek a trianoni határokon kívül rekedt magyar kisebbségek sorsa iránt. Hogy is érthetné ezt meg egy buta német vagy luxemburgi vagy pláne ukrán?