Belföld

AM: Április végéig marad érvényben az élelmiszerárstop

A hatályban lévő döntés szerint április 30-ig marad érvényben az élelmiszerárstop – közölte az ATV megkeresésére az Agrárminisztérium.

A tévécsatorna azt követően kapta ezt a választ, hogy megkérdezte a tárcát, hogy a kormány következő ülésén napirenden lesz-e az élelmiszerárstop, és mérlegeli-e a kabinet, hogy az április végi határidő előtt kivezeti azt.

Az árstopot 2022 decemberében hosszabbították meg 2023 áprilisáig – az elhúzódó háborúra és a brüsszeli szankciókra hivatkozva –, a mostani válasz tehát azt jelenti, hogy a kormány jelenleg nem tervez változtatni a határidőn.

A rendelkezés a következő élelmiszerekre érvényes: a kristálycukor, a búzafinomliszt, a finomított napraforgó-étolaj, a házi sertéscomb, a csirkemell, csirke far-hát, csirkehát, csirkefar, csirkeszárnyvég, az ultramagas hőmérsékleten hőkezelt 2,8 százalék zsírtartalmú tej, illetve a tojás és az étkezési burgonya.

Parragh László, az iparkamara elnöke a minap azt mondta: „Az árstop bevezetése az élelmiszeráraknál a társadalom alsó harmadának megélhetését támogatta, ilyen értelemben az helyes volt, de ez tartósan nem maradhat meg, mert a piacgazdaság alapjait elodázza.” Ezért szerinte akár már most, de inkább tavasszal ki kellene vezetni, és erről a kormánnyal is folyamatosan tárgyalnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik