Belföld

Megszólalt a 11 éves kislány, aki iskolai zaklatói miatt a vonat elé lépett

Az ősszel lapunk is beszámolt róla, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gyürén egy 11 éves kislány feltehetően iskolai zaklatás elszenvedése miatt a vonat elé lépett. A mozdonyvezető bár észrevette őt, esélye sem volt arra, hogy időben lefékezze a vonatot. A baleset következtében a kislánynak súlyosan roncsolódott a lába és a koponyája, mentőhelikopterrel, életveszélyes állapotban szállították kórházba. Innen szűk két hónap múlva hazaengedték, most pedig már beszélni is tudott a történtekről.

A Bors stábja látogatta meg a családot Gyürén, ahol a kislány mellett az őt nevelő nagyszülők is megszólaltak. Itt derült ki, hogy a lány már egy kisvárdai iskolába jár, ahol sokkal jobban érzi magát, mint előző helyén. Amikor a baleset körülményeiről kérdezték, azt mondta „sulis dolgok miatt” lépett a vonat elé, zaklatói kapcsán pedig azt, hogy mindenért bántották, amiért csak lehetett. Ezzel együtt tudja, hogy butaságot csinált, és megígérte a családjának, hogy többé nem tesz ilyet.

A nagymama azt mondta, reméli, mindenki tanul az esetből, tanárok és diákok egyaránt. A diákok azt, hogy nem szabad bántani, akit gyengébbnek vélnek, a tanárok pedig azt, hogy komolyan kell venniük, ha egy tanítványuk segítséget kér.

A riportból kiderült még, hogy megvan az esély arra, hogy a kislány felügyeleti jogát elveszik a nagyszülőktől. Annak idején a kislány szüleit nem tartották alkalmasnak a gyereknevelésre, ezért már újszülöttként elvették tőlük, és hamarosan a nagyszülőkhöz került. A történtek azonban mindent megváltoztathatnak, és a kislány anyja már be is adta a követelését a bíróságon. Január 10-én hoznak döntést az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik