Belföld

PDSZ: a következő tanévben állami iskolákba is visszatérhetnek a nyugdíjas tanárok

Úgy, hogy a nyugdíjukat is kapják közben – erre idáig csak egyházi és magániskoláknak volt lehetősége külön kormányengedély nélkül. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint egy diszkriminatív helyzetet old fel ezzel a kormány, ha csak átmenetileg is, beismerve az „óriási pedagógushiányt”.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által a 24.hu-hoz eljuttatott blogbejegyzés mutat rá arra, hogy a hétvégén a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletek egyike (a péntekre keltezett, 269-as számú) a „szociális, gyermekvédelmi vagy gyermekjóléti szolgáltatónál, intézményben, hálózatnál” és „köznevelési vagy szakképző intézményben” dolgozók számára is lehetővé teszi, hogy valaki úgy létesítsen ismét közalkalmazotti jogviszonyt, hogy közben már öregségi nyugdíjra is jogosult és utóbbit is változatlanul folyósítsák neki.

Magyarul: a nyugdíjas óvónők és tanárok a következő tanévben visszamehetnek korábbi (vagy más) intézményeikbe dolgozni úgy, hogy eközben a nyugdíjukat is folyósítják számukra.Minderre az állami szférában idáig nem volt mód (egészen pontosan: csak külön kormányengedéllyel, amelyre ezentúl nem lesz szükség), az egyházi vagy alapítványi (magán) fenntartású intézményeknél azonban korábban sem volt feltétele vagy akadálya.

„Ez azt jelentette, hogy aki nyugdíjasan dolgozni szeretett volna egy állami fenntartású intézményben, ott a nyugdíját szüneteltetnie kellett, ugyanakkor a nyugdíjalapja nem nőtt már tovább a nyugdíja alatt folytatott munkavégzés miatt. […] Ez eddig is diszkrimináció volt mind az állami-önkormányzati intézményekkel, mind pedig a közalkalmazotti jogviszonyban dolgozókkal szemben” – írja a PDSZ.

A most megjelent intézkedés 2023. augusztus 31-éig érvényes, vagy amíg a háborús veszélyhelyzetet – amelyre a rendelet hivatkozik – meg nem hosszabbítják azon túl is vagy nem oldják fel korábban. Az idén augusztus vége után, időközben létesülő jogviszonyok esetében azok kezdetétől számítják az egy évet.

A szakszervezet üdvözli a szerintük diszkriminatív megkülönböztetés átmeneti eltörlését, ugyanakkor érthetetlennek tartják, hogy azt pusztán egy évre jelöli ki a kormány. „[Ez] mindemellett elismerése annak, hogy óriási a szakemberhiány. Egyértelmű, hogy pusztán emiatt történt mindez – és persze, megint átgondolatlanul” – fogalmaznak.

Kapcsolódó
A nyári szünet alatt megszaporodtak a tanári állást kínáló hirdetések
A tanév utolsó napján 2100 hirdetés volt a minisztérium álláskereső portálján, most már csaknem 2800 hirdetést dob ki az oldal.
PDSZ Orbánnak: Háborús veszélyhelyzet nincs Magyarországon, a tanév azonban közeleg!
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete két követeléssel állt elő.

Nem csak az oktatásban, de állam-szerte: az egészségügyben, rendőröknél és az igazságszolgáltatásban is

A rendelethez kapcsolódó 268-as számú, azonos napi rendelkezés még számos más kulcsfontosságú állami szektorra, így az egészségügyi szolgálati, rendvédelmi igazgatási szolgálati, honvédelmi alkalmazotti, kormányzati, bírói és ügyészségi szolgálati jogviszonyokra is kiterjeszti az új előírást, feltéve, hogy „a jogviszonyra irányadó jogszabály a nyugdíjasként történő foglalkoztatást lehetővé teszi”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik