Belföld

PDSZ Orbánnak: Háborús veszélyhelyzet nincs Magyarországon, a tanév azonban közeleg!

Nem háborús, hanem a gyermekeket, a fiatalokat és a családokat érintő veszélyhelyzet van az országban, írta Orbán Viktornak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének választmánya.

A PDSZ a miniszterelnöknek küldött nyílt levelében azt követeli, hogy

  • a kormány tegyen érzékelhető, azonnali illetményemelésre bérajánlatot, és az augusztus 10-ei megállapodást követően azonnal intézkedjen a kifizetésekről,
  • vonja vissza az átgondolatlan kisadózók adózásáról (KATA) és a rezsicsökkentésről szóló rendelkezéseit, és kezdje meg arról szakmai és társadalmi egyeztetést.

A PDSZ szerint a kormánynak pontos ismeretei vannak az oktatás egyre rosszabb helyzetéről, ennek ellenére halogatja a legfontosabb és legsürgősebb lépéseket is, amelyek a pályáról elvándorlást, a pedagógusszakmát és a nevelést, oktatást közvetlenül segítő munkaköröket vonzóvá tennék.

Emlékeztetnek arra, hogy katázás szabályainak módosításával „azoknak a kollégáknak a lába alól is kihúzták a talajt, akik nyomorúságos illetményüket kisadózóként művelődési házakban tartott tanfolyamok, kézműves-foglalkozások, idegenvezetői munka vagy egyéb más egyéni vállalkozói tevékenységgel egészítették ki”.

Felemlegetik azt is, hogy a legutóbbi sztrájkbizottsági egyeztetésen azt „az arcpirító választ kapták” Maruzsa Zoltán államtitkártól, hogy a gyengülő gazdaság miatt a pedagógusok meggondolják majd a felmondást, mert nem fognak tudni elhelyezkedni.

Nem ilyen cinikus megjegyzésekkel lehet megmenteni a közoktatást. Gondoljanak azokra, akik már elhagyták a pályát! Számos kollégánk megtette már ezt, és a végzősök töredéke akar csak óvodában, iskolában, szakszolgálati intézményekben, kollégiumban elhelyezkedni

írta a PDSZ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik