Lebukott.
Amennyiben?
Amikor pár napja fölhívtam, bevallotta, hogy épp almát majszol. Pedig négy éve, amikor legutóbb találkoztunk, elárulta, hogy cukros, és eltiltották a legkedvesebb gyümölcsétől.
Azért naponta kettőt-hármat megehetek. Óvatosabb vagyok vele, de nem mondtam le róla teljesen. Imádom az almát.
És hogy áll az egészséges életmóddal?
Hát, azért még kéne fogynom. Viszont az elmúlt években tartom a súlyom. Két éve, a 60. születésnapomra kaptam egy kutyust a családtól, reggel-este félórákat sétáltatom, meg amúgy is kicsit jobb a kondim, mint politikus koromban.
Amikor 2018-ban kiszállt a politikából, elmesélte, hogy az utolsó szívvizsgálati jelentésébe beleírták: kerülje a stresszes helyzeteket. Sikerült?
Szerintem igen. Egy csapásra megszűnt a korábbi borzasztó nyüzsgés, az évi 100 ezer kilométerből 20–30 ezer lett.
Csak politikusként nyugdíjas?
Persze. Van egy családi cégem, fő tevékenységünk a mezőgazdasági és műszaki szolgáltatás. Alapvetően állattartó telepek modernizációjával foglalkozom.
Tervezéssel vagy kivitelezéssel?
Inkább piackutatással és projektmenedzseléssel. Egy-egy ilyen fejlesztés nagyjából három év alatt vihető végig. Úgy dolgozhatok az eredeti szakmámban, vagyis agrármérnökként, hogy folyamatosan képben lehetek a legmodernebb, világszínvonalat képviselő technológiákkal. Merthogy az állattartó telepeken őrült tempóval tör előre a robotizáció.
És ez jó vagy rossz?
A legfőbb probléma, hogy egyre nehezebb minőségi munkaerőt találni egy állattelepre. Márpedig annyira értékesek az állatok, hogy fontos szempont, ha egy tehénnek a tejtermelésben lévő időszakát meg lehet hosszabbítani, mondjuk, két évvel.
Ezt tudja a robot?
Ezt tudja, mert nem tesz tönkre egyetlen állatot sem, mint például egy rossz fejő. Plusz olyan automata rendszerek működnek, amelyek azonnal jelzik például, ha egy tehén kevesebbet eszik a szükségesnél, és már jön is az állatorvos, hogy megvizsgálja. Az informatikai figyeléssel azt lehet elérni, hogy sokkal tovább élnek a tehenek, tovább adnak tejet, és szinte nincs elhullás. Nem fejőslegényekre van ma már szükség, hanem informatikában jártas istállómesterekre. Ez persze sokba kerül, egy ilyen istállómester megkeres nettó 300 ezret is.
2018 óta nem politizál. Ehhez képest idén februárban – négy év után – reaktiválta a politikusi Facebook-oldalát, és nagy lendülettel beszállt a helyi összellenzéki jelölt, Grőber Attila kampányába. Mi történt?
Attila régi barátom, ő volt a helyettesem, aztán meg az utódom a pápai MSZP élén. Megkért, hogy segítsem a kampányát. Nem tehettem meg, hogy nemet mondok neki, hiszen korábban ő segített nekem rengeteget. Meglepően népes kampánycsapat jött össze három pártból – szocik, DK-sok meg jobbikosok –, plusz rengeteg civil aktivista. Momentumos, párbeszédes, LMP-s nincs errefelé. Folyamatosan jártuk a településeket három-négy autóval. Három város van a körzetben – Pápa, Zirc és Devecser – meg 84 falu. Akármerre mentünk, sokan megismertek. Volt, aki örült nekem, volt, aki kevésbé.
Miben hitt? Ön ötször indult a pápai központú választókörzetben a parlamenti mandátumért 2002 és 2018 között, és ötször kapott ki a fideszes Kovács Zoltántól.
Jórészt azért szálltam ki a politikából, mert 2018-ban még a jobbikos jelölt is megelőzött. Meg azért, mert a szülőfalumban, Dabronyban sem nyertem.
Szóval akár egy percig is bízott abban, hogy Grőber Attila megakadályozhatja Kovács Zoltán sorrendben hetedik egyéni mandátumszerzését?
Abban biztos voltam, hogy legalább egy olyan szitu kialakulhat, mint 2002-ben, amikor egyéniben ugyan kikaptam, viszont összejött a kormányváltás. De a választás előtti két hétig valóban bíztam benne, hogy akár egyéniben is győzhetünk.
Akkor mi történt?
Jártuk a falvakat, és az utolsó két hétben érezhetően megváltozott velünk szemben a hozzáállás. Egyértelműen zárkózottabbá váltak az emberek, és a beszélgetésekből világosan kiderült, hogy a háborúval kapcsolatos félelmeik miatt. Mondtam is a csajoknak, akikkel egy autóban utaztam, hogy rossz érzéseim vannak.
Emlékszem a pillanatra, amikortól ezt éreztem: Devecserben egy fiatalembertől megkérdeztem, hogy adhatok-e neki ellenzéki kampányanyagot, mire azt mondta, persze, szívesen elolvassa, de elárulja, hogy nem ránk fog szavazni. Kérdezem: miért? Hát azért, mert az ellenzék nem jó dolgokat mond erről a háborúról. Végigcsináltam jó pár kampányt, és korábban is megéltem már látványos negatív fordulatot: a 2014-es kampányban például, amikor előjött Simon Gábor korrupciós ügye, egyik pillanatról a másikra megváltozott az emberek viszonya hozzánk. Szóval az utolsó időszakban már tudtam, hogy nem fog sikerülni. Jellemző, hogy Attila az egész választókörzetben kikapott, nemcsak az egyes településeken, hanem az összes szavazókörben. Rosszul mondom: egy pápai szavazókört megnyert, azt, amelyikben a szavazólapokhoz keverték a külföldön leadott voksokat is. Ugyanakkor még azokban a szavazókörökben is kikapott, amelyekben 2019-ben fölényesen jutott be a pápai testületbe egyéni képviselőként. Három éve alig 330 szavazattal maradt le a pápai polgármesteri székről. Az biztos, hogy 2019 óta ennyire nem változhatott meg róla a helyiek véleménye.
Szóval pusztán a háború lenne az oka a vereségnek?
Dehogyis, csak ez fordította át megalázóvá. De nem voltak például rövid, ütős bemondásaink sem. Én tudom, hogy nagyon jó volt a programunk, de ki olvassa azt el? Egyetlen programpontunk sem volt lefordítva a nép nyelvére, márpedig aki érti ezt a nyelvet, az uralja is a népet. Csak az maradhat hatalmon hosszú távon.
Kádár is értette, Horn Gyula is, Orbán Viktor is. Szerintem Kádárt a nyolcvanas évek elején még akkor is megválasztották volna kétharmaddal, ha nem diktatúra, hanem demokrácia lett volna.
Orbán nyolc éve a rezsicsökkentéssel, négy éve a migránsozással, most a háború és békével kampányolt. Mindenki értette, mi az üzenet. Mi meg jöttünk az egyébként nagyon fontos svájci indexálással, miközben az emberek többségének fogalma sem volt, miről beszélünk.
Ön érti a nép nyelvét?
Azt gondolom, hogy igen.
Mégsem tudja átadni az ellenzék üzenetét, amikor elmegy a falvakba kampányolni?
Ez nem így működik. Ehhez a munkához legalább akkora helyi médiafelület kell, mint, ami a Fidesznek megvan. Folyamatosan be kell mutatnunk, el kell magyaráznunk érthető nyelven a falusi embereknek is, hogy mit szeretnénk csinálni. Ha a jelenlegi helyzet marad, akkor nem várhatunk pozitív változást.
Ez lenne a „le kell menni vidékre” recept?
Az nem recept, hanem egy illúzió. Nem működik. Lehet álmodozni róla, hogy felkutatunk a falvakban olyan embereket, akik majd helyi szinten az aktivistáink lesznek, és szívós munkával közösséget építenek, hogy alulról megszervezik az ellenzéket, de én ebben nem hiszek.
Miért nem?
Mert a falvakban fogva vannak az emberek. Olyan függőségi rendszerek épültek ki, amelyekben senki, még az ellenzéki szimpatizánsú emberek sem teszik kockára az egzisztenciájukat. És nemcsak a közmunkásokról beszélek, hanem az önkormányzati dolgozókról, az óvónőkről, a tanárokról, az orvosról meg az ő szüleikről, gyerekeikről, unokáikról. Mindenkit fog a polgármester, akit meg fog a fideszes parlamenti képviselő. Aki nem áll be a sorba, nem jut fejlesztési forráshoz. Durvább a jelenlegi függőségi rendszer, mint a Kádár-korszak végén volt.
Úgy gondolja, hogy csak a félelem tereli a Fidesz karjaiba a vidéki embereket?
Dehogyis. Én tényleg folyamatosan járom a falvakat, látom, hogy a legtöbb helyen épülnek, megújulnak a családi házak, működik a falusi csok, a babaváró hitel, tényleg sokan jobban élnek most, mint tíz-húsz éve. Ha valami működik, ahhoz ragaszkodnak az emberek. Szeretik a nyugalmat, a kiszámíthatóságot. Más kérdés, hogy a hiteleket vissza is kell majd fizetni, és azt nem tudni, meddig szalad így a szekér. Nem hiszem, hogy a hagyományosam jobboldali, konzervatív vidéki Magyarországon a baloldalnak bármikor is többsége lehet, de az országos győzelemhez is legalább 30–35 százalékot kell elérnie a falvakban Ez volt a helyzet 2006-ban, akkor 30 százalékot hoztunk a községekben.
Most húsz százalék körül, de inkább az alatt teljesít vidéken az ellenzék. Amíg ez így marad, biztosan nem lesz kormányváltás, akármi is történik a nagyvárosokban és Budapesten.
Recept viszont nincs, ha jól értem.
Én legalábbis nem ismerem. Annyit azért meg lehetne tenni, hogy az ellenzéki irányítású városokból az önkormányzati lapokat el lehetne juttatni a környékbeli falvakba is. Muszáj, hogy a falusi emberek rendszeresen találkozzanak a kormánypropagandától eltérő hangokkal, információkkal. Másrészt a szerencse forgandó, akár jelentősen is megváltozhatnak a politikai erőviszonyok, ha például bekövetkezne egy komoly gazdasági krízis. Ilyennel az Orbán-kormányoknak még nem kellett szembenézniük. Viszont, ha nem lesz egy látványos gazdasági fejreállás, a politikai helyzet aligha tud érdemben változni.
Ezért szurkol?
Isten ments! Dehogy kívánom, hogy az országnak rossz legyen. Egy gazdasági válság számos társadalmi rétegnek okozna nagyon súlyos problémákat. Egyetlen politikus, egyetlen józan ember sem akarhatja ezt. Persze látom, hogy van egy olyan értelmiségi kör, amely nagyon szurkol azért, hogy ne kapjunk az Európai Uniótól egy fillért se. Csak hát ezzel nem Orbán Viktorral meg az oligarcháival tolnának ki, hanem az átlagemberekkel, akik valamilyen szinten érintettek az elindított projektekben.
Négy évvel ezelőtt azt mondta nekem, hogy Nagy István személyében végre egy szakember került az agrártárca élére, de majd meglátja, hogyan teljesít miniszterként. Hogyan teljesített?
Egy rossz szavam sem lehet. Amit kértem tőle, és amit megígért, azt mindig teljesítette. Ilyen ügy volt például, amikor Bököny környékén el akartak venni bérelt legelőket az ottani juhászoktól, és a miniszter szavát adta, hogy amíg vezető beosztásban lesz, ez nem fog megtörténni. Eddig nem is történt meg. Nyilván az ő keze is meg van kötve bizonyos ügyekben, meg nem tudja távol tartani a tárcájától a korrupciót: most derült ki, hogy akit kineveztetett a vesztegetés miatt lebukott helyettes államtitkára helyére, szintén benne volt az ügyben. Ám ez egy személyzeti probléma, ilyesmi sajnos előfordul. A szakmai munkája rendben van.
Ha már agrárium – ezen a területen utoljára ön robbantott ki ügyeket: 2013-ban az ön feljelentése nyomán vitték el bilincsben a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal vezetőit, egy évvel később meg tehénpaparazzóként járta a vidéket, hogy lebuktassa az állami földpályázatok korrupt nyerteseit. Nyolc éve minden rendben van a földügyekben?
Erről szó sincs, de jól jelzi a média érdeklődését a téma iránt, hogy idén márciusban csupán egy mínuszos hír volt, amikor kilenc év után lezárult a 117 vádlottal szemben indított MVH-ügy, és az egykori elnökhelyettest jogerősen hat év szabadságvesztésre ítélték. Ami meg a sokat vitatott állami földpályázatokat illeti, a kisemmizettek közül sokan meghaltak, az egykori kisgazdák nyugdíjba mentek, rendeződtek a helyi problémák. Amúgy is végbement egy őrületes mértékű földkoncentráció, de állattenyésztésben is jórészt csak a nagytermelők maradtak talpon.
Hányan élnek ma falun ténylegesen a mezőgazdaságból?
Egy ezerlelkes faluban legfeljebb 15–20-an. Néhányan az önkormányzattól kapnak munkát, a többiek bejárnak a városba dolgozni. Ez komoly veszélyforrás: a falvak abszolút kiszolgáltatottak egy térségbeli nagy foglalkoztatónak, mert ha az megmozdul, akkor beüthet a krach. De az is elég, ha dekonjunktúra jön, létszámcsökkentésnél elsőként mindig a bejáró dolgozóktól válnak meg.
Arról már mesélt, hogy miként élte meg a helyi vereséget, de mit érez, amikor egykori pártja mostani vergődését látja?
Nem az egykori pártom, hanem a mostani. Én biztosan nem fogok kilépni az MSZP-ből, még ha nem is vállalok többé semmilyen tisztséget.
Ettől függetlenül morális hibának tartom, hogy a választás éjszakáján a társelnökök nem ajánlották fel a lemondásukat.
Négy évvel ezelőtt Molnár Gyula akkori elnök és a teljes elnökség – így elnökhelyettesként magam is – azonnal távoztunk. Az nem érv, hogy elnökség nélkül nehéz lenne lebonyolítani a tisztújítást, négy évvel ezelőtt is meg lehetett oldani. (Épp a hétvégén jelentette be Tóth Bertalan, hogy nem indul újra a társelnökségért – a szerk.) Szívesen látnám az új vezetésben a sikeres polgármestereinket, önkormányzati erős embereinket, például Nemény Andrást, Őrsi Gergelyt, Szitka Pétert, Márton Rolandot vagy Huszár Mátét.
Az elszabaduló infláció talán az ön szakterületén, az élelmiszerek körében a leglátványosabb. Mennyiben felelős érte a magyar gazdaságpolitika?
Az infláció elszabadulása nagyrészt független a kormánytól, az viszont nem, hogy akarja-e, és ha igen, milyen módszerekkel enyhíteni a hatásait. Az egyik ilyen eszköz lehetne a rászorultsági elv alkalmazása.
Gondolja, hogy gyökeresen változtatna a következő Orbán-kormány az évtizedes gyakorlatán, amelyből szinte teljesen hiányzik a rászorultsági elv?
Rákényszerülhet erre. Simán be lehetne vezetni például a legszegényebbek számára az alapvető termékekre – kenyérre, tejre, bizonyos húsokra, zöldségekre, tojásra – vonatkozó élelmiszerjegyet, amivel ráadásul a hazai termelőket is helyzetbe lehetne hozni.
Élelmiszerjegyet?
Egyáltalán nem ördögtől való. Az élelmiszerjegyeket az önkormányzatoknál lehetne igényelni, a helyhatóságok pedig rászorultsági elv alapján utalnák ki a kérelmezőknek.
Én értem, hogy látványos megoldás az egyes élelmiszerekre bevezetett hatósági ár vagy az üzemanyagok ársapkája, de végtelenül igazságtalan: az is élvezi az előnyeit, aki egyébként nem szorulna rá. Ha igényelni kellene az élelmiszerjegyet, akkor egymilliós fizetéssel senki nem kérelmezné a polgármesteri hivatalban, mert megszégyenülne. De ha nem akarnak élelmiszerjegyet, akkor is ki kell találniuk valamilyen intézményesített rendszert az infláció hatásainak mérséklésére, mert a hatósági ár a termelők és a kereskedők miatt sem tartható hosszú távon.
Milyen árakra kell felkészülnünk a következő hónapokban?
A legrosszabbra. A húsoknál minimum 30 százalékos drágulás előtt állunk. Ezt nem túl nagy merészség megjósolni, tekintettel arra, hogy két hónap alatt 60 százalékkal emelkedett a sertéshús felvásárlási ára, ennek legalább a fele megjelenik majd a fogyasztói árakban. Húsvétra még mindenki betartalékolt előre, de mostantól szükségszerűen jön az emelkedés. De
nem lepődnék meg azon sem, ha év végére 100 forint lenne a tojás.
Mi a legfőbb ok?
A sok tényező közül a takarmányárak elszabadulása a meghatározó. Jelenleg 140 ezer forint egy tonna kukorica, miközben pár hónappal ezelőtt 70 ezerbe került.
Nincs remény, hogy visszalendüljön a takarmányár?
Amíg Ukrajnában háború zajlik, amíg alig termelnek a földeken, ráadásul használhatatlanok a fekete-tengeri kikötők, addig semmi esély az árcsökkenésre. Ez hat a tejárra is, ott is legalább 30–40 százalékos drágulás várható az év végéig.
Fokozatos lesz?
Minden bizonnyal. Ráadásul vannak trükkök, amelyekkel az inflációt egy ideig el lehet rejteni a fogyasztók elől. Ilyen tipikus módszer, amikor egy 140 grammos szeletelt felvágott ára látszólag nem emelkedik, csak éppen 120 grammos lesz a kiszerelés. Vagy kiszúrja a vásárló, vagy nem. Viszont ebben a helyzetben a nagy kereskedelmi láncokat kiszorítani az országból – ahogy azt Lázár János megpendítette – nagy felelőtlenség lenne.
Miért?
Mert egy kevésbé hatékony rendszert eresztenének rá a kiskereskedelemre, ráadásul a nálunk is működő nemzetközi láncok jelentősen besegítenek az élelmiszerexportba: számos külföldi tenderen magyar cégek nyerik el a lehetőséget, hogy az osztrák meg német boltok polcain megjelenhessenek a termékeikkel. Bármelyik európai Lidlben találkozni például magyar borral, tejjel, húskészítményekkel. Részben ezt kell növelni, plusz rá kell kényszeríteni nagyobb láncokat, hogy a hazai boltokban folyamatosan emelkedjen a magyar élelmiszerek aránya. De nem adminisztratív eszközökkel, hanem például úgy, hogy az állam segít marketinggel és szervezéssel egymáshoz terelni a termelőket. Mondok egy példát: rengetegen foglalkoznak ma már minőségi kézműves sajtok gyártásával. Ők főleg kistermelők, így egyenként nincs esélyük bejutni egy üzletlánchoz, de ha összefognak egymással az értékesítésben, akkor már igen.
Végezetül vissza a politikához: két év múlva önkormányzati választás jön, ha Grőber Attila megint harcba száll a pápai polgármesteri székért, újra aktiválja magát?
Ha megkér rá, hogy segítsem a kampányát, akkor biztosan. Mondom, régi barátok vagyunk.
