Belföld

Hat évet kapott jogerősen a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal volt elnökhelyettese

Jogerősen hat év börtönre ítélte a Fővárosi ítélőtábla a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) volt elnökhelyettesét, aki európai uniós támogatásokkal követett el költségvetési csalást.

Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség tájékoztatása szerint 2015 tavaszán emelt vádat az MVH elnökhelyettese és 117 társa ellen bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt. A Fővárosi Törvényszék 2020 őszén hozott, elsőfokú ítéletével bűnösnek mondta ki az az MVH volt vezetőjét bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás mellett befolyással üzérkedés és hivatali vesztegetés elfogadása miatt is.

A tényállás szerint az elsőrendű vádlott hivatali pozícióját kihasználva, 2012-ben és 2013-ban bűnszervezetet alakított ki területalapú termőföld-támogatáshoz kapcsolódó, EU-s költségvetési összegek jogosulatlan megszerzéséért. A bűnszervezetben részes gazdálkodók és gazdasági szervezetek a támogatásra nem voltak jogosultak, nem volt földhasználati joguk; az MVH volt vezetője a kiutalt összegek után visszaosztást kért.

A Fővárosi Törvényszék a volt elnökhelyettest 7 év 6 hónap szabadságvesztésre, 6 millió forint pénzbüntetésre ítélte, 8 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, és mintegy 21 millió forint összegű vagyonelkobzást is elrendelt vele szemben.

Az elsőfokú ítélet után az ügyész további bűnösség megállapításáért, a büntetés súlyosításáért, míg a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett. A Fővárosi Ítélőtábla hat évre enyhítette a leromlott egészségi állapotú, 60-as éveiben járó, volt MVH-s vezető börtönbüntetését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik