A csavargó lengyel még egy miniszterelnökhöz is bejutott Budapesten, aztán könyvet írt a magyar politikáról

Anti-Soros

Egy Bayer Zsolttal való beszélgetésben, amelyre 2012-ben került sor, a Fidesz kormányzásának korai stádiumában, Orbán Viktor a következőképpen látta Magyarország szerepét a nyugati civilizációban:

Szerintem tehát nemzeti reneszánsz lesz. Mindenki, aki elég mélyen gondolkodik és nem a mindennapos csatározások keltette elfoglaltságok alapján alakítja ki a véleményét, azt mondja ma Európában, hogy azt kell csinálni, amit mi csinálunk, mert erre van a jövő útja. És ez fog történni földrészünk többi országával is, csak négy-öt év múlva. […] És erről ma a komolyan gondolkodó európai emberek nagy része azt gondolja, hogy ez Európa útja lesz.

S valóban, ma már sokan látják így Európában. Orbán aktív szereplője az európai nemzetközösségnek, Steve Bannon is támogatja – a „jobboldali Soros”, avagy „ellen-Soros”. Ahol Soros liberális, ott Bannon illiberális. Soros fenyegetést lát Putyinban és a Putyin-féle autoriter rendszerekben – Bannon megváltásként tekint rájuk. Soros fél a nacionalizmustól és a populizmustól – Bannon nyíltan populistának és nacionalistának vallja magát. Bannon fellép a migráció ellen – és itt kezd bonyolódni az ügy, mert Soros ugyan úgy gondolja, hogy Európának ahhoz, hogy nyitottan és demokratikusan viselkedjen, muszáj lesz elnyelnie a bevándorlók egy részét, azonban szerinte a legjobb lenne helyben segíteni nekik. Bannon úgy véli, a migráció rossz, de még ennél is érdekesebb, hogy Soros liberális, tehát elutasítja a szélsőséges iszlám dogmatikát. Bannon azokat támogatja az iszlám világban, akiket reformereknek lát, akik képesek lehetnek ezt a vallást kihúzni a hiperkonzervativizmusból és irracionalizmusból, akár gépfegyverekkel is, mint például esz-Szíszi elnök Egyiptomban. Soros fél a Nyugat, azaz az európai és az amerikai út kettéválásától, Bannon pedig próbálja a távolságot áthidalni – de valami teljesen mással, mint Soros: nem felvilágosult, toleráns racionalizmussal, hanem a „klasszikus európai szabályokhoz való visszatéréssel”. A Soros vízióját osztó emberek között az a vélemény uralkodik, hogy a legkülönlegesebb dolog, ami a Nyugatot megkülönbözteti a világ többi részétől, hogy egyedül neki sikerült magas szintű önkritikát gyakorolnia és képes távolságot tartani önmagától. Úgy tűnik, Bannon és támogatói ezt nem eredménynek tartják.

Bannon Trump régi stratégája, aki nélkül ki tudja, hogy megnyerte volna a választásokat. Állítólag, ahogy annak idején Soros, úgy ma Bannon lát „tehetséget” Orbánban. Mivel Bannon szerint Trump nem eléggé radikális, a Bannon-mozgalmat, a jobboldali, konzervatív forradalom remélt melegágyát áthelyezte Európába. Bannon teljesen egymásba kutyulja a jobbés baloldali narratívákat. A Le Figaroban „egyszerű emberekről, ócska szerződésekről” beszélt, akik az „okostelefonok modern rabszolgái”, aztán kikelt a „liberális elit” ellen. Próbálván levetkőzni a „populista” jelzőt, azt mondta, hogy elvi okokból ellenzi ezt az elitet, mivel szerinte a döntéseket a lehető legalacsonyabb szinteken kell meghozni, amivel viszont totálisan ellene megy Orbán stratégiájának, aki inkább egy kézben összpontosítja a hatalmat, mintsem megossza a társadalommal, és inkább új elitet teremt, úgynevezett nemzeti tőkésosztályt, szorosan összefonódva magával a párttal.

Bannon azt mondja, hogy védi a „családi struktúrákat” és a „hagyományos értékeket”. Ellenzi az elit által szabadjára engedett „korlátlan migrációt”, mivel szerinte egyetlen társadalmi rendszer sem lesz képes túlélni az ebből adódó változásokat. És be kell ismerni, hogy ezzel a témával a jobb- és szélsőjobbon kívül szinte senki sem akar foglalkozni. Bannon így még egyszerűbben tudja összegyűjteni a szélsőjobboldaliakat: a brexitesektől Le Penen és az ő Nemzeti Frontján át az olasz Matteo Salviniig, azt állítva, hogy a migráció és nem a „diktatúra elméleti veszélye” jelenti az igazi fenyegetést Európára.

A „nemzeti reneszánsz” Orbán szerint nem épülhet másra – sőt máskülönben veszélyes is lenne –, mint „keresztény alapokra”.

A kereszténység az egyetlen szellemi eszköz, amely a konfliktusokat a nyugati civilizáción belüli együttműködésekké és előnyökké alakíthatja – mondta Orbán a Bayer-féle interjúban. – Ezért a kereszténység nélküli nemzeti reneszánsz Európában a harmadik sztálini birodalom létrehozását fogja eredményezni.

Jarosław Kaczyński eközben egy nagyon szerencsétlen csapdába került: egyrészt szíve szerint a bannoni „forradalommal” lenne és elutasítaná a „korlátlan migrációt” lelkesen építve Európa „keresztény védőbástyáját”, de közben, ha megvalósulna ez a világ, akkor a lengyelek ettől nem feltétlenül éreznék jól magukat. Nyugatra ott lenne az ideológiailag azonos, azaz nacionalistának felébresztett Németország, keletre pedig Oroszország – maga a lengyel rémálom. Azért egy liberális Németország, ráadásul ugyanabban a védelmi, gazdasági és civilizációs struktúrában, mint Lengyelország, sokkal megnyugtatóbb szomszéd. Legalábbis addig, amíg Lengyelország gazdaságilag, katonailag és civilizációsan gyengébb a németeknél. Bár a PIS nagyon energikusan és fiatalosan fejezte ki nemtetszését a dolgok menetével kapcsolatban, nem úgy néz ki, mintha törnék magukat, hogy el is érjenek bármiféle változást. Orbán sokkal realistább: ő egyszerűen pontosan tudja, mekkora Magyarország súlya a világban, elfogadja a lapokat, amiket kiosztottak neki, ezért képes velük értelmesen játszani. De mindenekelőtt Kaczyńskival ellentétben ismeri és érti a világot. Lehet nem egyetérteni azzal, amit Orbán mond, de nem lehet elvitatni a jártasságát a saját országán kívüli valóságban. Kaczyński nem is mer belenézni a lapjaiba, mivel a lengyel jobboldal krónikusan szorong attól, hogy esetleg megismeri Lengyelország reális helyét a világban. A jobboldali közegek inkább az összes szar lapot látatlanban beblöffölik királynak és ásznak. Ezért Kaczyński szeretné ugyan a Bannon–Orbán-féle változásokat, de fél is tőlük, és van miért. Időnként megesik vele, hogy rádörren a Nyugatra, aztán meg váratlanul virágokkal a kezében bukkan fel, hogy elsirassa az elveszített brexit-népszavazást, láthatóan halálra váltan beszélve a nagy és erős Európáról szóló álmairól a közös hadsereggel és fényes jövővel. Ekkor távolodott el Marine Le Pentől is, mint egy leprástól.

A szerző interjút adott nekünk

Fürge tigrisből cinikus Garfield lett a Fidesz Magyarországa, Putyin meg eszelős agresszor

Interjú Ziemowit Szczerek lengyel újságíróval, aki szórakoztató és tanulságos könyvet írt Magyarországról, a NER-ről és a Kárpát-Medencéről.

Néha a maga módján Kaczyński megsértődik Orbánra, amikor az túl nyíltan flörtöl Putyinnal. A színpadias sértődés nyilvánvalóan a saját közönségének szól, így olyasmi, amit Orbán egyszerűen figyelmen kívül hagyhat. És így is tesz.

Ezért is lettem volna kíváncsi Orbán és Kaczyński 2015-ös beszélgetésére Nedecen. Kaczyński úgy találkozott Orbánnal, mint aki a mestere elé járul. Persze nem hivatalosan. Hivatalosan ki kellett találni valami olyat, hogy „a pártvezetők találkozása”, hiszen Lengyelország miniszterelnöke akkor épp Beata Szydło volt. És mi értelme lett volna elküldeni Beata Szydłót Orbánnal találkozni? Itt nem néhány technikai kérdés átbeszéléséről volt szó, amelyekről a végén ráadásul úgyis Kaczyński és nem Szydło dönt.

Pedig nem is olyan régen, még az első kormányzása idején Kaczyński fensőbbségesen kijelentette, hogy bizonyos kérdéseket el kell magyarázni „fiatal embereknek, akik Közép-Európában miniszterelnökök lettek”. És most ezek közül a „fiatal emberek” közül az egyik több fejjel túlnőtt rajta, úgy manipulálta őt, ahogy akarta, és belesodorta egy olyan háborúba, amelyben a Kaczyński által képviselt országnak semmi érdeke részt venni. Ráadásul villámhárítót csinált belőle, amely összegyűjti a Közép-Európa fölé Brüsszelből érkező, fenyegető, elektromossággal feltöltött fellegeket, miközben ő, Orbán, hidat épít, és fontos, Európát átrendező emberré válik.

*

Bannon nem titkolja, hogy ő és mozgalma jobboldalibb annál, hogy az az amerikai jobboldalnak elfogadható legyen. A republikánusok nem támogatják. Hatalmas erővel verte szét az ellenállásukat, és megkapták tőle Trumpot, akit épphogy elfogadnak, sőt egyesek nyíltan ellen is állnak. De még Trump is túl pipogyának bizonyult Bannon számára. Salvini vagy Orbán – látszólag – nem azok. Kaczyński valószínűleg az lenne, de gyaníthatóan nem igazán érti, hogy hol van az ő helye ebben a csoportosulásban.

Bannon tehát a balos és jobbos nyelvezet keverékét használva támadja az „elitet”. Az interjúiban azt mondja, hogy legszívesebben Budapesten rendezné be a főhadiszállását, és innen koordinálná az euroszkeptikusok hatalomátvételét az EU-ban. Bannon katolikus szellemben nevelkedett, a nagyapja és az apja, ahogy a Le Figaronak adott interjúban elmesélte, „egy telefonszolgáltató dolgozói voltak”, az anyja pedig háztartásbeli. És demokraták. Ma – jegyzi meg Bannon, és teljesen igaza van – a Demokrata Pártnak alig van támogatottsága a munkásosztály körében.

Bannon apja minden megtakarítását elvesztette a 2008-as válság idején. Ez egy nagyon amerikai történet: egy neoliberális országban a magáncégcégeknek eszük ágában sincs megvédeni az állampolgárokat a kizsákmányolástól és a gazdasági károktól. A Le Figaronak adott interjúban Bannon emlékezett arra is, hogy a családi otthonukban a AT&T telekommunikációs cég, ahol az apja több tucat évig állt alkalmazásban, „ugyanolyan fontos volt, mint a katolikus egyház”. 2008-ban ez az egész összeomlott, és Bannon apja mindezt a televízióból tudta meg. „Igazságtalanság – mondta Bannon –, hogy csak az elit és a nagyvállalatok úszták meg karcolások nélkül.”

Szóval, az elitek. Bannon, amikor csak teheti, elzárkózik az elittől. A Le Figaroban például azt mesélte, hogy amikor tengerésztisztként szolgált, vagy amikor a Harvard Business School diákja volt, vagy amikor a Wall Streeten a Goldman Sachsnál, a válságért felelős bankok egyikében dolgozott, a „gyökerei akkor is népiek maradtak”. Bannont és három társát 2020 augusztusában pénzmosás és nyerészkedés vádjával letartóztatták a mexikói határra építendő trumpi kerítésért folytatott We Build the Wall kampány gyanús ügyletei miatt, de végül Donald Trump még a tárgyalás előtt, a hivatalban töltött utolsó napján, elnöki kegyelemben részesítette. Ez engem Orbán Viktor kijelentésére emlékeztet, aki Chuck Norris magyarországi látogatása alatt, amikor megmutatta a színésznek az illegális migránsok elfogására kiképzett különleges erők edzését, azt állította magáról, hogy ő egy utcai harcos, majd hozzátette, hogy ő a népből származik. És nem az elitből.

Imádom. Pont, mint Bannon: még ha az elit tagja is vagyok, akkor sem vagyok az. Még ha Habsburg József hajdani birtokain is élek, még ha gigantikus összegeket is írattam a strómanjaimra, és az egyik strómanom már ennél a József főhercegnél is sokkal gazdagabb, még ha egyedül is irányítom a pártomat, úgy, mint egy céget, mely párt pedig az egész országot irányítja, és még ha a pártommal kapcsolatban álló cégek sms-ben is kapják az állami közbeszerzéseket – akkor sem vagyok az elit. A nép vagyok.

A pártja köré épülő új üzleti réteg osztja a lapokat a magyar gazdaságban – mégsem tartozik az elithez. Vagy Lengyelországban: az elitellenes PIS képviselői állami limuzinokkal okoznak karambolokat, az útmenti fák közé taszítva a „a nép” sofőrjeit, a Szejmet magas kerítéssel és rendőrök tömegével veszik körül, a magánrendezvényeken megjelenő képviselőket pedig paravánokkal takarják el. Óvják őket a gonosz világtól, a „másfajta emberektől”, mint a szentet a profántól. Hatalmas rendőri erőt mozgósítanak ehhez, ami milliókba kerülhet. Mint kiderül, lehet egyszerre elitellenesnek lenni és ugyanakkor, mint Jarosław Kaczyński, dicsekedni azzal, hogy ő nem egy „kölyök a hátsó udvarból”, hanem „jobb helyekről” származik.

Az elit cseréje kivitelezhetetlen a rendszer cseréje nélkül. Nehéz ezt nem belátni. És csak egy másikra lehet cserélni. Magyarországon pontosan ez történt, és még csak nem is annyira titokban. Sőt, az „új elit” összes rossz cselekedete el van intézve azzal, hogy a „régi” is ugyanezt csinálta. Az új elit legfeljebb annyit tesz hozzá, hogy már meg sem játssza magát. Senki sem azért jön, hogy megemelje a lécet a saját maga számára. Olyasmi a logika, hogy: „lopunk, mert ők is loptak, bár úgy tettek, mintha nem lopnának.”

*

Gyurcsány

Ezt egyszer megbeszéltem Gyurcsány Ferenccel, Orbán esküdt ellenségével (és vice versa), Magyarország volt miniszterelnökével, akinek balatonőszödi beszéde kiborította a bilit, és valósággal a Fidesz kezébe tuszkolta a teljhatalmat. Az MSZP-kormány akkor már rég a sajtó és a jobboldal kereszttüzében állt: az elitek sohasem játszottak tisztán Magyarországon, akkoriban sem. Gyurcsány valószínűleg egy gyújtó hangú, háborús beszédet akart tartani a pártjának, gúnyolódott, verte a mellét, a sajátját és másokét, megvallotta a bűneit, hamut szórt a fejére és a hozzáállás megváltoztatására szólított fel. Mindezt elég trágárul, ahogy Simicska is megnyilvánult az újságíróknak.

Természetesen Gyurcsány mindezt nem a nyilvánosságnak szánta.

„Elkúrtuk – mondta. – Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet.”

Aztán erősebben folytatta.

„És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk.” Vagy: „Az utolsó másfél évet azért tudtam én személy szerint csinálni, mert egy dolog ambicionált és egy dolog fűtött: visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól meg a jobboldaltól és tanulja most már meg magát nem ő hozzájuk mérni, hanem a világhoz. Ez adta a hitet. […] Most az adja, hogy történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok. Egyáltalán nem érdekel, hogy benne leszünk-e, én személy szerint. Egyáltalán nem érdekel. Csinálunk-e valami nagyot? Azt mondjuk-e, hogy: a rohadt életbe, jöttek páran, akik meg merték tenni és nem szarakodtak azon, hogy hogy a francban lesz majd az útiköltség elszámolásunk, bassza meg. Jöttek párak, akik nem szarakodtak azon, hogy a megyei önkormányzatban lesz-e majd helyük, vagy nem, hanem megértették, hogy másról szól ez a kurva ország. Hogy megértik azt, hogy azért érdemes politikusnak lenni itt a 21. század elején, hogy csináljunk egy másik világot. Csak azért. Egzisztenciát lehet még találni sokat. Tudom – mondta Gyurcsány, aki csakúgy, mint Orbán, szegény családból jött, de szép kis vagyont szerzett –, hogy nekem ezt könnyű mondani. Tudom. Ne vágjátok mindig a képembe. De csak azért érdemes. Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. E helyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Nem akarom tovább csinálni.”

Aztán jöttek a tüntetések, autógyújtogatások – a rendőri brutalitást Gyurcsány számlájára írták, aki végül nagy nehezen lemondott –, a megalázó módon elbukott választások, kilépés a pártból…

A Demokratikus Koalíció székházában találkoztam vele. Lift, titkárnő, puha padlószőnyeg, a párt diszkrét logója, dohányzóhelyiség – mert Gyurcsány időnként rágyújt egy piros Marlboróra. Figyelmeztettek, hogy ravasz és látványosan játszik, de mindezek ellenére van egy személyes varázsa. És tényleg. Az is érezhető volt, hogy a balatonőszödi beszéd a saját, természetes stílusa.

– Ön most Orbánt a korrupció miatt kritizálja – kezdtem –, miközben ebben a tekintetben az ön ideje alatt sem volt minden rózsaszín.

– Korrupció mindig van – válaszolta Gyurcsány egy puskázáson kapott jó tanuló arckifejezésével. – A kérdés úgy hangzik, hogy a korrupció a rendszer része-e, vagy azzal ellentétes. A mi időnkben, mindenek ellenére, nem volt a rendszer szerves része. Most viszont minden a korrupcióra épül. Magyar Bálint úgy írta le a mai Magyarországot, mint „maffiaállamot”. És igaza van. Az én időmben a bűncselekmények elkövetőit letartóztatták. Ilyen most nincs.

– Tehát – kérdeztem, de nevetnem kellett – önök kíméletlenül küzdöttek a korrupció ellen?

– Nem elég kíméletlenül – válaszolta szomorúan Gyurcsány, egy színpadias sóhaj kíséretében. – Nem eléggé.

És a piros Marlboro füstjét eregetve, szomorú szemekkel elkezdett beszélni a normákról, amelyeket mindig betartott, de valahogy mégis kudarcot vallott.

– Másokkal is betartatta ezeket a normákat? – fúrtam mélyebbre.

– Mindenesetre megpróbáltuk – megint sóhajtott –, megpróbáltuk.

És így tovább.

Ki akartam mozdítani ebből a mélaságból. Már értettem, hogyan tudott megvezetni ennyi embert ennyi időn keresztül. Viszont, mindig is érdekelt, hogyan érezte magát, miután észlelte, hogy a beszéd kiszivárgása után az egész karrierje romokban hever. Megkérdeztem tőle. Felélénkült és egy kicsit abbahagyta a színjátékot, furcsállva, hogy valaki az érzéseiről kérdezi.

– Az elején azt gondoltuk, én és a környezetem – óvatosan fogalmazta a szavakat –, hogy rendben, van egy újabb botrány, nincs ebben semmi különös: botrányok jönnek-mennek, aztán mindenki elfelejti őket. Hát tévedtem. Több hónappal később derült ki, hogy nem, ez egy nagy ügy.

Igen, mindenki mélyen meg tudja érteni önmagát. Függetlenül attól, hogy épp a régi vagy az új elitből, vagy – ahogy mondják – a „népből” jön. Bár Gyurcsánynak a balatonőszödi beszédében legalább sikerült őszintének lennie. Ugyanakkor az épp hatalmon levők általában úgy beszélnek, mint valami robotok, mint valami lózungközlő gépek.

Ziemowit Szczerek: Via Carpatia – avagy csavargások Magyarországon és a Kárpát-Medencében

Fordította: Grozdits Antal

ampersand.hu