Belföld

Török Gábor: Erősödni fog az ellenzékben a hatalmi küzdelem, helyezkedés, felelősségkeresés, hibáztatás

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
A politikai elemző szerint addig nem nagyon van esélye az ellenzéknek, amíg a Fidesz nem kezdi elveszíteni támogatóit. Ebben az sem segít, ha új módszereket találnak ki. Most jön az a rész, hogy az ellenzéki tömb lemeccseli, ki a legerősebb, aztán készülhetnek 2024-re.

Az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt kedden Török Gábor elemző, aki jó pár sarkos, kemény kijelentést tett. Szerinte korszakhatár az ellenzéknek ez a választás, az eddigi taktikájuk megbukott. Alapvetően Török is találgatott, hogy tűnt el a 2018-as 2,7 millió ellenzéki szavazóból majdnem egymillió, szerinte a közvélemény-kutatók is csúnyán mellényúltak:

Most már közvéleménykutatók itt-ott elmondták a véleményüket, mintha bejöttek volna az előzetes prognózisaik. Nem jöttek be, hiszen kétmillió alatt maradt az ellenzéki közös lista támogatottsága, és ezt senki nem jelezte előre, sőt, a közelében sem volt egyetlen kutatás sem. Ebben az értelemben ez egy brutálisan nagy vereség az ellenzéknek, nem is lehet erre más szavakat találni.

Török is a Jobbiknál látja a krízis kulcsát: ugyan sikerült a pártot integrálni az ellenzéki szövetségbe, ellenben a szavazóik eltűntek, átmentek a Mi Hazánkhoz és a Fideszhez. Az ellenzéken belül nem lesz játék és mese az élet szerinte:

Azt feltételezem, hogy sokkal inkább felerősödik az ellenzéken belüli hatalmi küzdelem, helyezkedés, felelősségkeresés, hibáztatás politikája, úgyhogy a következő időszak nagyon nehéz lesz az ellenzéki politika szempontjából, ezt nyilvánvalóan nem egy nagy bölcsesség kimondani.

Kapcsolódó
Závecz: Mozgósítási és tartalmi problémák is lehettek az ellenzék vereségének hátterében
És közben egyszerűen eltűnt több százezer ellenzéki szavazó.

Az elemző szerint az se biztos, melyik ellenzéki párt fog erősebbként, központibbként kijönni a tömbön belüli csatákból most. Mindenesetre van bő két évük a 2024-es EP- és önkormányzati választásokig, azt kell kitalálni, hol induljanak együtt, hol külön. Szerinte a mostani ellenzéki szereplők érdeke, hogy Márki-Zay Péter kormányfőjelöltet bűnbaknak nevezzék meg, de az előválasztáson visszalépő, Márki-Zay mögé beálló Karácsony Gergely főpolgármester felelőssége is előkerülhet. Az ellenzéken belül mindenesetre Török szerint beindul majd a meccselés a vezető erő szerepéért, bár ennek nem látja értelmét:

A mókus vagy a mókusok továbbra is pörögnek, pörögnek, ugyanott vannak, ahol voltak korábban. Az ellenzék igazán csak akkor tud ezen a helyzeten változtatni, ha megpróbál ebből a logikából kilépni, de őszintén szólva én sem tudom, hogy mi van ezen a logikán kívül.

Török szerint nem lenne jó út, ha az ellenzék nem ülne be a parlamentbe, és azon kívül próbálna politizálni. A politikai elemző elmondta, az előválasztással alapból nem volt baj, működött, de a pártok szavazói ettől még nem lehetett egyszerűen összeadni. Az se sikerült végül, hogy megbontsák a centrális erőteret, a Fidesztől jobbra is keletkezett parlamenti párt, a Mi Hazánk. Szerinte az ellenzék már mindenféle módszer kipróbált a Fidesz ellen, nem sok minden maradt:

Ma nincs olyan technikai megoldás, nincs olyan gondolat, ami azt mondaná, hogy van egy másik, amivel le lehet győzni a Fideszt. Amíg a Fidesz népszerűsége nem erodálódik jelentősen, addig szerintem akár az egyik, akár a másik módszert próbálja ki az ellenzék, óhatatlanul sikertelen lesz.

Mindenesetre sokat számított Orbán Viktor kormányfő személye és karaktere, aki a mögé tett hátországgal és erőforrásokkal jól tudott lavírozni a háborús helyzetben is Török szerint. A Fidesszel szemben egy erőforrásokban szegény, sokszor elég amatőr ellenzéki tömb állt. Az elemző állította, a határon túli levélszavazatok, nem tettek annyit hozzá a Fidesz győzelméhez, hogy azok jelentsék a különbséget. A választási rendszert is hiába hibáztatják, ebben a rendszerben ez már a harmadik parlamenti választás volt.

Török beszélt még Novák Katalin köztársasági elnöki szerepéről, a homofób, gyermekvédelminek nevezett, érvénytelen népszavazásról, Orbán és a magyar kormány helyzetéről Brüsszelben, Márki-Zay magányos vesztesi beszédéről, bűnbakká tételéről és jövőjéről, az ellenzéki pártok helykereséséről. És végül egy tételmondat az interjú végéről:

Ha a Fidesz-kormány képes lesz megtartani a jelenlegi támogatottságát, addig szerintem az ellenzék szempontjából édesmindegy, hogy milyen tervekkel áll elő és milyen formációkban akar indulni a következő választásokon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik